5 perc távlatából

 mint egy hisztis kislány úgy viselkedem. nem tudok felnőtt lenni hiába akarok. -gyakori gondolatok. anyámmal msn-eztem. tanzániában van. hűha. furcsa. annyira nem akarom szeretni őt. mit kell tennie egy gyereknek ahhoz, hogy ne szeresse többé az anyját?
 

2010.08.24.   11:56:15   Morcsiba   kelda   szia2010.08.24.   11:56:17   Morcsiba   kelda   ákos ott van?2010.08.24.   11:56:22   kelda   Morcsiba   eszik2010.08.24.   11:56:48   Morcsiba   kelda   a token a dolgozóban van , asszem az az övé, amin van 1 piros pötty2010.08.24.   11:56:59   Morcsiba   kelda   kérdezte2010.08.24.   11:57:14   kelda   Morcsiba   ok2010.08.24.   11:57:16   kelda   Morcsiba   tudom2010.08.24.   11:57:37   Morcsiba   kelda   meg vagy sértve vagy mi?2010.08.24.   11:58:29   kelda   Morcsiba   ezt így most neten keresztül?2010.08.24.   11:58:33   kelda   Morcsiba   amúgy igen2010.08.24.   11:58:38   Morcsiba   kelda   hadd mondja valamit2010.08.24.   11:58:43   kelda   Morcsiba   dehát nincs kedvem megbeszélni megf nincs is mit2010.08.24.   11:58:55   kelda   Morcsiba   elviszem a maradék cuccom meg ákinak odaadom a kulcsaimat2010.08.24.   11:59:04   Morcsiba   kelda   borzasztó rosszus esik, amit csináltok velem 1 éve2010.08.24.   11:59:10   kelda   Morcsiba   meg a bőröndömet és a hátizsákomat2010.08.24.   11:59:20   kelda   Morcsiba   van új lakcímkártyám2010.08.24.   11:59:22   kelda   Morcsiba   szóval2010.08.24.   11:59:24   Morcsiba   kelda   rendben vidd eddig se tartottam vissza semmit2010.08.24.   11:59:32   kelda   Morcsiba   én nem csinálok már veled semmit régóta2010.08.24.   11:59:49   Morcsiba   kelda   ok rendben, ha ez neked ÍGY megfelel....2010.08.24.   11:59:52   kelda   Morcsiba   néha hazajövök2010.08.24.   12:00:09   kelda   Morcsiba   vagy nem2010.08.24.   12:00:17   kelda   Morcsiba   majd kitalálod h van-e igényed rá2010.08.24.   12:00:27   Morcsiba   kelda   oda tudsz menni és azzal a nővel élni és jópofizni, aki szétverte a házasságom 2010.08.24.   12:00:38   Morcsiba   kelda   hát mit ne mondja eléggé gáz.....2010.08.24.   12:00:45   kelda   Morcsiba   úgy viselkedsz mint egy gyerek2010.08.24.   12:00:48   kelda   Morcsiba   nem vagyok az anyád2010.08.24.   12:01:00   kelda   Morcsiba   te vagy az enyém2010.08.24.   12:01:13   Morcsiba   kelda   szóval szomorú2010.08.24.   12:01:20   kelda   Morcsiba   örülj a boldogságomnak2010.08.24.   12:01:22   Morcsiba   kelda   majd talán pár év múlva megérted2010.08.24.   12:01:32   kelda   Morcsiba   te meg talán soha nem fogod megérteni2010.08.24.   12:01:35   Morcsiba   kelda   örülök, hogy boldog vagy2010.08.24.   12:01:38   kelda   Morcsiba   dehogy örülsz2010.08.24.   12:01:45   kelda   Morcsiba   de már nem is érdekel2010.08.24.   12:01:53   kelda   Morcsiba   örülj a saját kis életednek2010.08.24.   12:01:56   Morcsiba   kelda   legyél is az, érezd jól magad az új - igazi családoddal2010.08.24.   12:02:07   kelda   Morcsiba   és ne úgy foglalkozz az enyémmel hogy bántani próbálsz a hülye megjegyzéseiddel2010.08.24.   12:02:19   kelda   Morcsiba   nem kell kifizetned semmi tanfolyamot2010.08.24.   12:02:20   Morcsiba   kelda   ok, minden jót2010.08.24.   12:02:41   kelda   Morcsiba   ha neked a pénz mennyisége meghatározó a kpacsolatunkban akkor felejtsd el azt h mit merre hogy fizetsz nekem2010.08.24.   12:02:43   kelda   Morcsiba   nem kell2010.08.24.   12:02:54   Morcsiba   kelda   nem az a meghatározó2010.08.24.   12:02:58   Morcsiba   kelda   eddig sem az volt2010.08.24.   12:03:08   kelda   Morcsiba   elfogadni nem merem mert akkor azt mondod h visszeélek a szereteteddel2010.08.24.   12:03:14   Morcsiba   kelda   és eddig se hánytorgattam fel semmit2010.08.24.   12:03:24   kelda   Morcsiba   na persze2010.08.24.   12:03:25   Morcsiba   kelda   és nem mondtam ezt2010.08.24.   12:03:27   Morcsiba   kelda   szia2010.08.24.   12:03:47   kelda   Morcsiba   viselked csak úgy mint egy gyerek2010.08.24.   12:04:21   Morcsiba   kelda   hát édesem nem én vagyok az2010.08.24.   12:04:21   kelda   Morcsiba   majd lesz valami nem?2010.08.24.   12:04:29   kelda   Morcsiba   a hülye lányod úgyis haza megy hozzéd mert szeret2010.08.24.   12:04:42   kelda   Morcsiba   tudom2010.08.24.   12:04:51   kelda   Morcsiba   nekem kéne így viselkednem ahogy te viselkedtél2010.08.24.   12:04:58   kelda   Morcsiba   meg ahogy viselkedsz mostanság is2010.08.24.   12:05:02   Morcsiba   kelda   én is szeretlek2010.08.24.   12:05:11   Morcsiba   kelda   mindkettőtöket2010.08.24.   12:05:22   kelda   Morcsiba   csak ez nem látszik amikor kidobsz a lakásból2010.08.24.   12:05:29   Morcsiba   kelda   de ez az elmúlt év brutál volt2010.08.24.   12:05:33   kelda   Morcsiba   meg amikor a titkárnődtől kell engedélyt kérnem h bejöjjek2010.08.24.   12:05:37   kelda   Morcsiba   ezt mind magadnak köszönheted2010.08.24.   12:05:44   kelda   Morcsiba   nem én váltam el2010.08.24.   12:05:48   kelda   Morcsiba   nemén mentem férjhez2010.08.24.   12:06:04   kelda   Morcsiba   nem vállalom érte a felelősséget2010.08.24.   12:06:08   kelda   Morcsiba   csak azért amit csináltam2010.08.24.   12:06:12   kelda   Morcsiba   azt viszont nem bántam meg2010.08.24.   12:06:23   kelda   Morcsiba   és a hülye megjegyzéseidet meg nem érdemlem meg2010.08.24.   12:06:26   kelda   Morcsiba   ott boldog vagyok2010.08.24.   12:06:29   kelda   Morcsiba   a bébi gyönyörű2010.08.24.   12:06:37   kelda   Morcsiba   és nem én vagyok gáz hanem te ha nem tudod elfogadni2010.08.24.   12:06:38   Morcsiba   kelda   örülök neki2010.08.24.   12:07:15   kelda   Morcsiba   és most ahogy régebben te kértél szünetet2010.08.24.   12:07:19   kelda   Morcsiba   most én kérek2010.08.24.   12:07:34   Morcsiba   kelda   rendben2010.08.24.   12:07:44   Morcsiba   kelda   nem foglak keresni2010.08.24.   12:07:47   Morcsiba   kelda   megvárom2010.08.24.   12:07:51   Morcsiba   kelda   jó így?2010.08.24.   12:07:54   kelda   Morcsiba   jó2010.08.24.   12:08:01   kelda   Morcsiba   na érezzétek jól magatokat2010.08.24.   12:08:01   kelda   Morcsiba   szia2010.08.24.   12:08:09   Morcsiba   kelda   sziaa

nemtom. egyszerűen szeretek szenvedni. most is. nézegettem brigi képeit. szívem meg összeszorult gyűszűnyire. nem tudom mi ütött belém. pedig olyan boldog vagyok vele. semmi okom kételkedni. és mégis. mintha hozzá tartozna...én meg valamiféle furcsa átmeneti állapot lennék. elképzelem őket ketten...

na most hívott. és részeg. imádom. 
tud időzíteni az biztos... már el is szállt mindenféle kétség. ilyen egyszerűen működöm.

hiányzik. pont.

nade igazából most hazajöttem és összepakolom a maradék cuccomat. aztán go dórihoz. akivel valahogy mégsem szakítottam. nem is bánom egyébként. akartam. de valahogy ez nem így működik.
kurva sok cuccom van. alig bírom majd hazacipelni. se kocsi. se semmi. edit se jöhet értem mert még a császáros sebe miatt alig bír menni.
dóritól go haza. baba. olyan édes. sírni tudnék ha csak rágondolok. nem tudom hogy éltem drágácska nélkül, hogy mit csináltam eddig a baba nélkül...és hogy hogy a fenében tudtam ennyi ideig nélkülözni az apámat.
 

a tegnap meg a tegnapelőtt kicsit érdekesen alakult. igazából lementünk ráckevére, a telkünkre és bulit rendezett bátyám. merthát megszültetett lilla. és egy csapat majdnem felnőtt, hogy másképp ünnepelhetné, minthogy rengeteget iszik és megfürdik a dunában? már aki megfürdött...és hát megint rájöttem, hogy drágácskának mindent el lehet mondani. mindent. még mindig csodálkozom rajta. lassan megszokom...vagy örökké elcsodálkozom majd rajta.
jut eszembe mindezek előtt voltunk a kórházban. lillánál és editnél. azt hittem drágácska nem jön de úgy örültem, hogy ott volt. és bátyám is. együtt álltunk lilla fölött és bámultuk. a fiúk alig mertek hozzáérni. én pedig... az ölembe vettem. és akkor úgy éreztem beigazolódott, amit már rég elgondoltam magamban. ez az élet értelme. egy ilyen kicsi tündér. legszívesebben vissza se adtam volta editnek, olyan jó volt ölelni. de aztán elkezdett ordítani. éhes volt. mi meg mentünk ráckevére.
és aztán tegnap hazajöttünk ráckevéről mamához. aki meglepetten nyitott ajtót. pedig szerdán mondtam, hogy jövök, mert tegnap előtt nem értem rá. ő pedig azt mondta, rosszkor jövünk. nincs otthon semmi kaja. ad pénzt menjünk el innen. persze nem kellett a pénz. mi meg elmentünk. azt mondta szeptember 5én találkozunk... nem olyan biztos az. így mentünk el otthonról. mikor beszálltunk a kocsiba majdnem elsírtam magam. drágácskánál már jobb volt. megynugodtam nála. és mentünk haza, ide, gazdagrétre. bátyám és dani már itt voltak. tündivel együtt érkeztünk. jó volt. ott ültünk a tetőn és azon gondolkoztam, hogy minden a helyén van. minden rendben van. és fruzsira gondoltam, hogy vajon ő most mit csinál. becsuktam a szemem. kifújtama  füstöt. és minden a legnagyobb rendben volt.
tündi pedig futott a busz után este. rendes volt a vezető. megállt. pedig még elég távol volt a megállótól.
 

megszültetett a hugicám. olyan kb másfél órával ezelőtt. apám sms-éből tudom, hogy egészségs, aranyos és lilla. amikor megkaptam kapásból elöntött a boldogság meg az izgatottság de most olyan gyengévé váltam, hogy írni alig bírok. nem tudom mi a fene lehet velem. be akartam menni hozzá azonnal. papa azt mondta ne. majd holnap. de majd rámcsörög, hogy mi legyen... délután hátha bemehetek. hát igen. bővült a család. mikor elvesztettünk valakit, sanyit...akkor jött egy újabb, lilla. isten elvesz, de ad is. najó ez nem igaz. sanyit anyám vitte el a tudtom nélkül...lilla meg azért született mert edit egyszerűen akart egy gyereket. azért apám se volt olyan baromi lelkes. hamár most nem az akkor mi lesz később? najó... lehet hogy később csak jobb lesz. meglássuk.

el sem hiszem, amit álmodtam.
tegnap sziget után drágácskával jöttünk haza. eltakart a pulcsija. a héven odabújtam hozzá ő pedig elkezdett mesélni brigiről. azt a részt ahol mi összejöttünk...ők pedig szakítottak. jó volt hallgatni. ennyivel többet tudok róla. jut eszembe a szigeten is történt ez az...na de azt majd később.
szóval egy nagy szállodai szobában voltam, óriási ablakokkal, barna függönyökkel és rohadó padlószőnyeggel. amint beléptem az ajtón láttam, hogy egy idősebb nő énekel a karjában ordító kisgyereknek. nagyon mosolygott a nő. majd odaadta nekem én meg letérdeltem vele a földre. a gyerek egészen picike volt. olyan 5-10 centi között lehetett. amint megláttam, hogy mekkora az ordítása is vékony nyávogássá változott. volt egy farka is. undorodtam tőle és tényleg gusztustalanul nézett ki. ezért egy kék törölközőbe tekertem és úgy fogtam meg. egyszercsak drágácska betoppant a szobába aggódó arccal. én meg ránéztem. kezemben a gyerek. és nagyon meg voltam ijedve. odajött hozzám. én pedig lettem a földre a picit és felálltam. megölelt én meg elkezdtem mondogatni magamnak, hogy nem is szeret engem, de nagyon halk voltam. iszonyatosan féltem. és ő is. aztán elkezdett mesélni, és láttam amiről mesélt. bornyival ültek a művészetek palotájában, az egyik belső lépcsőn a ruhatárnál. megnéztünk egy színdarabot, de annak már vége volt. és bornyival ( az unokatestvérével)arról beszélgettek , hogy engem vagy brigit válasszon-e. brigi meg én is ott voltunk, de nem tudtunk egymásról még akkor. abban az ünneplőruhácskában voltam, amit ötévesen hordtam. egy sötét, bordó ruhácska. ez volt az utolsó jelent, amit filmszerűen láttam drágácska történetéből. álltunk a szobában. keze a kezemben. és mondta, hogy de akkor a színházban, az sms, amit írtam..igazából az döntötte el az egészet. az hogy írtam neki sms-t, hogy merre van, ezen múlt az egész. majd aztán ránéztem. egyre kevésbé féltem. inkább csak csodálkoztam már a végére. majd észbekaptam, hogy a gyereken rajta a törölköző és már nem sír. odarohantam kitekertem, halott volt. és még undorítóbb. elkezdtem ordítani drágácskának, hogy úristen meghalt és nagyon sajnálom, hogy megöltem a gyerekét. csak akkor tudatosult bennem, hogy valóban megöltem egy gyereket...és az drágácskáé és brigié volt. elkezdett zokogni és ordított, hogy hagyjam abba. megölelt, én pedig próbáltam eltolni magamtól. de elkezdett ebszélni, én meg abbahagytam. sírós hangon azt mondta, hogy nem érdekes, hogy meghalt. nem érdekli, egyáltalán nem számított. tőlem akar gyereket, attóla nőtől, akit valóban szeret.
a következő jelenet, hogy orvosok állnak a liftben és egy orvosnő be akar szállni kezében egy fém kosárkával. benne volt a halott gyerek. az orvos pedig nevetett: na engedjük be xy-t (nem emlékszem a nevére) hadd szerezze vissza az önbecsülését. a nő szúrósan nézett az orvosra, az ajtó becsukódott, a lift pedig elindult fölfelé.
 

mama és zoli válása után istván nagy palotájába költöztünk, aminek hatalmas, több holdas kertje lehetett. a palota pasztel narancssárga, sárga és rózsaszín színekben fénylett. üveggolyók a tetején. csodálatos volt. a hátsó kert elülső részében ültem a családdal: mamával, istvánnal, bátyámmal és istván fiával, aki 10 éves volt. a fűszálakra aggattam sok feket cédulát, rajtuk valami üzenettel. ebből olyan 30-40 lehetetett. aztán öcsémmel (istván fia) tovább sétáltunk a kertben és észrevettem egy gyönyörű barackfát. tele volt rózsaszín virágokkal, és minden barak mag nélkül, félbevágva teremt rajta. ettem belőle. nagyon jó volt. sétáltunk tovább és ugyanaz a barackfa állt egy domb tetején, de erre ráhajlott egy óriási fenyőnek a teteje. egészen különleges volt. inkább hasonlított egy festményhez, mintsem egy valós helyhez.
majd kijelentettem, hogy elegem van már a kertből, unom a palotát, menjünk el szórakozni. volt egy közös barátunk, krisztián. hirtelen éjszaka lett és mi már az utcán voltunk. egyik kezemet öcsém fogta, másikat krisztián. ez a része sajnos kicsit homályos...nagyban beszélgettem az öcsémmel és krisztiánra oda sem figyeltünk. megállt az egyik ház előtt, azt mondta neki elege van. kinyitotta az alsó zárat és bement. egy gangos ház volt. meglepődtünk mert tudtuk, hogy igazából valami aluljárón keresztül lehet a lakásukba eljutni. ekkor jutott csak időm arra, hogy megfigyeljem, egyáltalán hogy nézünk ki. én úgy néztem ki, mint 12 éves koromban. habár álmomban 15-16 lehettem. fehér kabátka volt rajtam és még rövidebb hajam volt. az öcsém pedig...nem hasonlít senkire a körgyezetemből. barna haja volt, ami szálakban belógott az arcába. egy anyajegy jobb oldalon az ajka felett. nagy vastag ajka volt, barnásabb bőre és világó kék, karikás szemei. piros baseball sapkában volt, farmerben és futócipőben, volt rajta egy piros pulcsi is. kb egy-fél fejjel alacsonyabb volt nálam. ahogy sétáltunk, elkezdtem neki mondani, hogy mennyire unom már, hogy magamba fordultam. ezt az állandó szar kedvet és teljesen elegem van az egészből. mondta, hogy tudja és már le is szedte a fekete címkéket a kertből. kidobta. de ezt meg sem hallottam és csak mondtam a magamét. közben elkezdett esni a hó. és ahogy beszéltem tovább lassan engedtem el a kezét és elkezdtem sírni. szinte már odibáltam. és öcsém elkapta a kezem. odalépett mögém. és finoman megharapta a nyakamat. és én annyira meglepődtem, hogy hirtelen abbahagytam a sírást.
 

drágácskánál úgy működik a rendszer, hogy galéria van. lőrinc, a bátyja csak a szobáján keresztül tud a konyhába menni. éppen a galérián nagyban szerelmesek vagyunk, amikor lőrinc a konyhában matat majd berak valamit a mikróba, megnyomja a gombot ésmegszólal: píjúúú. drága épp felettem van...kiszakad belőlünk a röhögés. próbáltam visszafolytani, odahúztam magamhoz, megcsókoltam. de nem ment. egyszerűen visítva röhögtünk, majd ledőlt mellém. hát ő nem ment el. én igen. és még egy jót is röhögtem a végén.

tegnap lillával dumáltunk arról, hogy... tulajdonképpen rólam. és valami érdekes fogalmazódott meg bennem. az hogy a boldogságom útjában mostmár nem áll egy ideje senki rajtam kívül. túl kellett volna lépnem. de azt hiszem túl kényelmesnek tetszett a helyzet. egy ideig azt gondoltam, hogy a problémáim azonosak velem. azon gondolkoztam, hogy nélkülük még annyi sem vagyok mint velük. féltem, hogyha elvesztem őket, ha eldobom magamtól mindet akkor belőlem nem marad semmi. és talán így is van egy kicsit. elvégre. a problémáim egy olyan emberré tettek akit lehet sajnálni. és olyan kell. a sajnálható embereket tisztelet övezi. mondjuk tény, mióta beállt az általános boldogság ihlet sincs nagyon. ez így megy. ha baj van baj. ha nincs baj az is baj. hú ez most nagyon tinilányos lett. amúgy azon gondolkoztam ma a buszon, hogy drágácska mellett kezdek újra önmagam lenni. felfedezni azt, hogy milyen is vagyok valójában. nem tudom, hogy ez nélküle sikerülhetett volna. talán igen. de tény, hogy mellette kezdem megtalálni önmagam. és ez most nem feltétlen a szerelem. egyszerűen olyan ember, aki előtt nem kell szégyellnem semmit.
erről is beszélgettünk lillával. meg arról a bizonyos estéről, amikor azt kérdeztem tőle, hogy megy-e ez így. hogy ő is könnyezett. nagyon szeret engem. és azon az estén ismát csak arra jöttem rá, hogy nem kell félnem. neki tényleg minent elmondhatok. ez is milyen sablonszöveg már. de hát mit lehet tenni. az élet is ilyen sablonos. de talán ez nem is baj.
 

olvastam nlcafe fórumon egy érdekes topikot. mikor kell megengedni az ottalvósdit? mindenki 15től indít. na igen. érdekes. aztán beleírt egy lány is. aki állítólag 18. és arról ír, hogy az apja nem engedi, hát hazudik. és mi is a baj az egyéjszakás kalanddal? ha neki erre van szüksége és ettől nő az önbecsülése, hogy többeknek is kell. és a szex neki is jó. egyetértek vele. szülőként nem tudom erre mit mondanék. azt tudom, hogy itthon nagyon rám volt hagyva az egész. és ha tiltanak valószínűleg nem vesztem el ilyen hamar. akkor drágácskával fekszem le először és nem az előző barátommal kristóffal. de az is eszembe jutott, hogy miért jó az, ha az ember minél kevesebb partnerrel van együtt? nem teljesen mindegy? kinek milyen igénye van. nekem az, hogy szeressem, meg ugye szeressenek...dehát ha valakinek nem ez az igénye. szerintem ezek a szülők gyerekként is ilyenek voltak. abba a hibába estek, amit így hívnak: nekem van igazam. útmutatás kell. de meddig? miért pont 15 évesen kell megengedni? addig meg miért kéne tiltani? és ha addig tiltás van utána miért nincs? érdekes. egyén függő. úgy gondolom. nekem nagy mázlim volt. volt valaki akit nagyon szerettem. vele lefeküdtünk. és rájöttem, hogy ez teljesen jó dolog. nem olyan misztikus mint amilyennek mutatja ez a nagy világ. ez a baj. legalábbis szerintem. nekem ez volt... túl misztifikálják a terhességet és a szexet. mintha nem lenne az élet része.
pedig az. fontos is. de csak annyira mint minden más.
 

tegnap úgy kijött belőlem valami, ami régóta zavart. és persze ezt is csak ő szívta meg. mint mindig. úgy érzem, hogy ez a srác velem cssak szív. de még mintha ez tetszene is neki néha.
a szex valahogy megint nem volt olyan. azt mondta nem tud ellazulni. én is éreztem, hogy kb. már egy hete nem olyan mint korábban. és azért ez így 2 hónap után. szóval még úgy kéne csinálnunk mint a nyulak. vagyis kellett volna. de emiatt kicsit félek is. hogy megint az lesz, hogy a vége nem megy már a dolognak.
ez így nem megy. mondtam tegnap este. és most is összeszorul a szívem és sírhatnákom támad, pedig csak leírtam. akkor is könnyeztem. amint ezt kimondtam. és odabújtam hozzá. szegény. teljesen meg volt rémülve. szakítani akarok vagy mi? jogos a kérdés. én meg csak itt szórakozom vele. legalábbis akkor ezt éreztem. és ahogy odabújtam hozzá...úgy éreztem mintha neki is kicsordult volna pár könnye. valami nem volt jó. megint csak brigit hibáztattam pedig szó nincs róla. valahogy ez bennem volt. el sem tudom képzelni, hogy nélküle vagyok. fogalmam sincs milyen lehet. vagyis. van elképzelésem. elvégre régen is tudtam nélküle élni. de most. nélküle még annyi értelme se lenne ennek az egésznek amennyi most van. furcsa. senkihez nem voltam még soha ilyen őszinte. és tudom, hogy ezzel csak fájdalmat okozok. de nincs más választásunk. vagyis. lerendezhetném magamban a problémáimat, de ez tegnap este kiszakadt belőlem.
sokkal jobbat érdemel nálam. aki nem fél attól, hogy már most ki van égve. és olyan rossz, hogy az egyetlen reménysugár számomra, hogy teljesen új életet kezdek valahol kinn, ő pedig elszonytolodik. hát persze, nem akar nélkülem lenni. én meg olyan nagyon szemét vagyok.

na most egy kellemes dugás után rájöttem mi volt a bajom. pont ez hiányzott. azért durva, hogy mennyire egyszerű vagyok. de hát a szex sem túl bonyolult dolog.
 

a szerelem már azért az. azért dolgozni kell. mikor papa meg mama elváltak megfogadtam, hogy ha valakit szeretni fogok, akkor dolgozni fogok azért, hogy működjön a dolog. nemrég újraolvastam a naplómat és emlékszem kristófról írtam. hogy érdemes-e küzdenem érte. mikor nem is szeret. hogy mi a francnak. ez más. ez nagyon más.
 

találkoztunk ma anyám volt férjével. nagyon furcsán éreztem magam. puszi puszival köszönünk egymásnak mióta elvált anyámtól. addig meg nem volt más mint egy sima heló. hát nem is tudom megfogalmazni, hogy mit éreztem amikor rá néztem. de amikor ákos és drágácska nagyban beszélgettek akkor volt, hogy összetalálkozott a tekintetünk és az arcomra kiült, hogy összeszorul a szívem. láttam rajta, hogy neki is. és nem azér mert mi aztán annyira szerettük egymást. szerettünk együtt élni. azaz időszak amikor együtt éltünk...sok öröm volt. milyen furcsa. már pont nem volt velünk, mikor németet kezdtem tanulni. mintha az is az ő emlékére lenne vagy, hogy fogalmazzak.
szomorú és szánalmas, de most nem vágyom jobban semmire mint egy cigire.
 

 ma feküdtünk az ágyban drágával, odaforultam hozzá és annyit bírtam csak kinyögni, hogy már egy hete képtelen vagyok sírni. igazából már több ideje. de mikor fruzsival beszéltem a legutóbb, akkor éreztem igazán, hogy sírni akarok és képtelen voltam. lehet hogy a hely meg az idő nem volt a legmegfelelőbb. arra azért mindig ügyeltem (furcsa de nem is volt tudatos) hogy mindig csak akkor sírjak amikor csak az látja, akiben megbízom. sok ember előtt még szerintem nem sírtam soha. és úgy hiányzik már. rengeteg szomorúság és düh kavarog bennem és sehogy sem tudom kiadni magamból.
ma majdnem lett volna rá alkalmam. ültünk a kocsiban és apámmal veszekedtünk. persze drága is ott volt. fogta a kezem és én meg nem akartam ránézni. szégyelltem magam. hogy ilyen hülyén viselkedem. de már nagyon unom. azon kell filóznom, hogy melyik szülőtől milyen pénzt fogadok el. fél évig az egyik kért h kamuzzak, most meg a másik. egy újabb ilyen fél év vár rám...amíg be nem kell mennem a bíróságra a kibaszott gyerektartás miatt. anyám istvánnal karöltve azt fogja mondani, hogy én igenis náluk lakom. a lakcím kártyámat is el kell intéznem. unom már. ha belegondolok, hogy mi vár rám belefájdul a fejem. most is fáj. anyukám. 
ahogy ültem a megállóban valahogy úgy esett a dolog, hogy rágyújtottam. előtte csillával találkoztam. annyi minden kavargott a fejemben. nem volt nálam toll, hogy leírjam. sajnos. főleg mamáról. őt hibáztattam fejben mindenért. mit kell nekem foglalkoznom pénzügyekkel. azt hittem ráérek ezzel ha keresek pénzt. most mit mondjak neki? azt, hogy papa nem engedi, hogy kifizesse a tanfolyamot? és miért nem? papa rögtön jött ezzel, hogy tanfolyamra se menjek és hülyeség az egész. miért nem terveztem meg és beszéltem meg vele. egy egyhetes tanfolyam. nem gondoltam, hogy ebből is családi dráma lesz. de már unom. nagyon nagyon. legalább végre nem magamat hibáztatom és sjanáltatom magam. egyszerűen dühös vagyok. most utálom apámat. mindig úgy tett mintha ő más lenne mint anyám. pedig echte ugyanaz. ő is arra kér, hogy hazudozzak. ugyan olyan szar mindkettő. nem is értem, minek váltak el. 
megintcsak röhögnek a fiúk. borzalmas szóviccek megint. én már csak mosolygok. legalább van egy boldogság itthon.
ha már sanyi nincs. mert mama elpasszolta. na ettől könnybelábad a szemem.

hát mégsem olyan könnyű leszokni. na meg valahogy most megint elkapott a feeling, hogy nem is olyan fontos. pedig az. kéne. dehát. megpróbálom majd megint. nem kellett volna rászokni...

3nappal ezelőttig más volt az életem. egy kicsit más volt. elmondtam tündinek. aztán drágának. aztán fruzsinak. és itt az ideje. itt az ideje lassacskán, hogy a család is megtudja. mi történt a családi összejövtelek alkalmával a másik szobában. nemsokára minden ki fog derülni.

fruzsi anyja azt mondta, hogy az olyan anyukák mint az enyém akasztani valóak. na igen. nem tudomtam mit mondani, amikor fruzsi ezt mondta. jót nevettem rajta. aztán elgondolkoztam, nem tudtam egyetérteni vele, de azért mégiscsak jól esett volna ha azt tudom mondani: hja, igaza van! dehát nem. ez nem így megy. mégiscsak az anyukám. legalább fizikailag nem bánt.
fruzsival még egy dolog kapcsolatos. ma amikor ettünk azt mondta, hogy velem álmodott. a tévében bemondták, hogy 20 perc múlva vége a világnak mire ő odarohant hozzám és aggódott, hogy most mi legyen. ki volt akadva. én meg. csak ennyi: akkor szívjunk el egy cigit. aranyos álom. jót mosolyogtam rajta. azt mondta, hogy az álom után ő megértett engem. megértette. és én is megértettem vele együtt valamit. azt mondta olyan kaotikusak körülöttem a dolgok, hogy akár már világ vége is lehetne. mindegy. egy cigi még belefér. nagy leszaromsággal próbálok nézni a jelenre. a múltat meg elfelejteni. amennyire csak lehet. drágával és a barátnőkkel ez így sikerül is. ohh bazzeg de idegesít ez a zene. drága nyomatja a lego indiana jones-t és bekattanok. nem akarok rászólni. olyan édesen játszik. de ez a zene őrjítő.

most eszembe jutott, hogy ha mama megtalálná ezt a blogot, vagy a bátyám... vajon mi a fenét szólnának? mostanság jöttem rá, hogy a családomból nem nagyon kellek senkinek. az apai nagymamám szeret azért. meg apukám. ő szeret. bár lenne egy olyan nagymamám, aki őrangyalom és védelmezőm. akit nagyon nagyon tudnék szeretni. de az atyai nagymamámmal sosem volt olyan nagyon közeli kapcsolatom. és az anyai...hát... miután bátyámat anyám folyton pofozta, és 11 éves koráig bepisilt emiatt, ezért aztán egy idő után védelmébe vette. engem meg valamiért nem szeret. talán mert kiskoromban sokat árulkodtam bátyámra. egyszer nagyanyám rajtakapott és azt mondta undok béka vagyok. én meg elsírtam magam. ez élénken élni fog bennem szerintem életem végéig, nem tudom miért. mint ahogy az is hogy a nagybátyám mit csinált velem meg unokatesómmal éveken át. ma mikor ezt elmondtam fruzsinak reszketett utána a kezem elment az  étvágyam és úgy éreztem őrjöngve tudnék sírni. de valahogy nem jöttek a könnyek. hazaértem drágácskához és még mindig nagyon gyenge voltam. de aztán feldobott. aztán elgondolkoztam, hogy mi lesz jövőre. nem tudom elképzelni, hogy még egy félévnél többet járok gimnáziumba. valahogy nem. de nem azért mert most valami egyetemet annyira várok. csak. valahogy nem tudom. olyan érzésem van, hogy valaminek meg kell változnia. de most nem a szerelmi dolgaimmal kapcsolatban. régen akkor éreztem ezt mikor szakítani akartam. meg mikor elköltöztem otthonról. hogy mostmár valami újnak kell kezdődnie. de most. már elköltöztem. már megvan az igazi. min tudok még változtatni? úgy érzem csak a suli maradt. dehát azon nyilván nem fogok. érettségi minimum kell. aztán lehet szabadúszni...

visszatérve. a nagybátyás kis titkomat egyre többen tudják. és lehet, hogy lassacskán be kéne avatni a családot. de ezt unokatesómmal mindenképpen meg beszélnem, azzal aki a beautiful meg a voice within.
 

 az utóbbi két napban esténként berúgtam. és azon gondolkozom, hogy tavaly nyáron mennyire boldoggá tett a tudat, hogy előző este mekkora parti volt. azóta meg már. ma csak azon gondolkozom, hogy mennyire szar a gyomrom. és hogy mekkorát fordult velem a világ. de mekkorát. sose gondoltam volna, hogy tündinek és drágának képes leszek elmondani a kis titkomat. hogy képes leszek nekik őszintén mesélni az életemről. és ahogy kissé részegen ott álltunk egymással szemben drágával, nekem csak...kicsordult egy pár könnyem. nem is azért mert hogy nekem olyan borzalmas. csak, rájöttem, abban a pillanatban én akartam számára lenni minden amit elveszített. az apja, a tavalyi éve, a barátnője, ...a lényének egy kis része. 
berúgva csak mondogattam magamnak, és neki is, hogy a lehetőségeimhez mérten megpróbáltam olyan jó ember lenni amennyire csak tudtam. és tényleg. józanon is csak ezt tudom mondani. és amit igazán sajnálok, hogy ez senkit nem érdekel. talán csak az előzmények ismeretének hiánya végett. ...arra vágytam, hogy megértsék azok, akik igazán fontosak, hogy erős vagyok, és sosem adtam fel, hogy boldog legyek. nem tudom miért. az önsajnálatba pedig könnyű belefeledkezni. de nem vagyok valahogy ilyen. mindig volt reménysugár. ha más nem akkor kitaláltam, hogy megszállott művész vagyok, aki mást sem akar mint egész életében rajzolni. feldobott, hogy egy kicsit tehetséges vagyok. sok minden feldobott. sőt. szinte minden. a napfény meg a szél meg az árnyak és kék tengerek. minden mindig boldoggá tett. a szembejövő emberek illata az utcán, annyiszor megálltam és csak szimatoltam. annyiszor álltam meg az utca közepén, csakhogy lássam az eget. az ereimben is boldogság folyt. mindigis. hiába akartam bezárkózni, a szerelem kipattintotta szívemet, mint valami virágot a tavaszi meleg.
nekem boldognak kell lennem. hiszen ezért vagyok. mi más célom lehetne? és a családom olyan könnyedén el tudta venni tőlem, azt amiért tulajdonképpen élek. csak egy szavukba kerül sokszor. na meg, hogy sosem tudnak örülni a boldogságomnak. múltkor észrevettem, hogy ez is egy sajátos tulajdonségom. hogy mindenki örömével együtt tudok érezni. hogy boldoggá tesz mások mosolya. és nem iriggyé mint annyi hülye embert a környezetemben. most ez úgy hangozhat, mintha sokkal jobb embernek tartanám magam egy csomó csom mindenkinél. de tudom. tudom, hogy énis csak egy valaki vagyok közülük. azok közül akik egy kicsit szépek, de azért nem annyira. akik viccesek, de nem mindig. akik tehetségesek, de mégse. átlag vagyok. mindenben. de jár nekem annyi, hogy néha listát írjak arról, hogy mit szeretek magamban. mert ez kell. és utoljára másfél éve csináltam ilyet...lassan kettő. szép vagyok. kedves és okos. érdekes személyiség. na meg vicces. igen, az is. 
a lehetőségeimhez mérten igyekeztem a legjobb emberré válni. a folyamat még tart. és én még mindig csak egyre jobb ember akarok lenni. mert van egy üzenetem.
hogy mindenki lássa...annyi de annyi mindentől lehetsz boldog.

fruzsitól megkaptam a magamét. azt mondta, hogyolyan vagyok mintha minden megtennék azért hogy ne legyek boldog. ez igaz. sajnos. de megváltozik. felmegyek dnb-zni a tetőre bátyámmal. csak még el kell lesnem pár move-ot. és aztán drágácska. meg este koncert tündivel. mennek a dolgok.
lassan minden bekattan a helyére.
 

el kéne kezdnem tanulni. meg kitalálni mit akarok kezdeni magammal az életben. ha belegondolok eddig csak úgy történtek velem a dolgok. minden csakúgy történt velem. azonban elég idős lettem mostanra ahhoz, hogy megpróbáljak saját döntésből csinálni végre valamit. itt a nyár. kurvasok időm van. azt hiszem itt az ideje elkezdeni rajzolni tanulni. asszem szólok is apámnak, hogy keresse meg nekem jandó petit. nagyon kedves ember. sokat segített, és abban reménykedem, hogy vagyok annyira tehetséges, hogy lásson bennem valami kis reményt, hogy taláááán felvesznek valahoa. muszáj. amúgy hogy milesz velem. elképzelni sem tudom. ha véletlen felvesznek akkrois...rajzfilmes leszek? de hol? hogyan? mikor? meg azt se tudom egyáltalán hogy ez most nekem való-e. az az érzés kerülget, hogy ha már muszáj valamit kezdenem magammal, akkor rajzfilmes leszek leginkább. egyszer álltunk apámmal a tetőn. néztük a várost. és azt kérdezte, hogy mit látok ott, és hogy van e dolgom azzal. azt mondtam sok gyereket. akiknek olyan rajzfilmeket akarok csinálni, amitől tátva marad a szájuk és leülnek lázasan rajzolgatni, ahogy énis. talán 10-12 lehettem amikor rájöttem, hogy ezt akarom csinálni. aztán ahogy nagyobb lettem egy kicsivel rájöttem, hogy a saját korosztályomat is szórakoztatni akarom, mindenféle szerelmi kavarodással. és mostanra (hogy ismét egy picikvel idősebb vagyok) meg akarom mutatni mindenkinek ezen a kurva világon, hogy annyi apróság teheti boldoggá az embereket.
na lőrinc megjött. drágácska bátyja. mert mostazvan hogy itt lakom 1 napig. jóarc a srác. kedves gyerek.
 

 brigi üldöz. mint valami kibaszott kísértet. én meg nem tudom miért. drága ma hajnali 5kor felkelt, ment melózni. felébredtem. egy jó hülye álom után. amíg felöltözött meg összepakolt én csak álltam és próbáltam ébren maradni. és mikor ment el, megölelt, az előszobatükörben láttam magunkat. rajtam rózsaszín fodros kisgatya meg egy rózsaszín ujjatlan. ő meg szakadt cuccban ment dolgozni. belém hasított a kérdés. vajon brigi is felkelt reggel, hogy megvárja amíg elindul? brigi csinált neki kaját? brigi miben aludt? ő mire gondolt mikor éjszaka felébredt és ránézett? brigi vajon most is éppen rá gondol?
miért gondolkozom azon, hogy brigi mit hogy csinált és gondolt?
kezdem úgy felfogni mintha ez lenne a büntetésem, amiért elvettem tőle. kísért a gondolataimban. nem mondom, hogy éjjel nappal, de elég sűrűn. olyan mint egy fajta paranoia. brigi itt van a fejemben és az istennek nem bírom elüldözni. csak nem ennyire erős bennem az empátia, hogy az iránta érzett sajnálatom miatt gondolok rá állandóan. biztosan nem. bűntudatom van? de ennyire? még mindig? éreztem már őszintén párszor, hogy jóvá kéne tennem, de hát tudom, hogy ez nem az én feladatom. jóvá teszi helyettem majd a következő pasija. 
nah megvan.
brigi akarok lenni mindenben, amit drága szeretett benne. amit meg nem azt messziről elkerülni. ez is csak az önbecsülésem teljes mértékű hiányából fakad. ...már két éve. és én nem tudok ezzel mit kezdeni.

 elfelejtettem valamit. méghozzá valami nagyon szépet. a volt fesztivál alatt történt a dolog.
egyik nap elmentünk a kisboltba kettesben drágával és söröztünk egy kicsit, meg vettünk a helyi non-stop pékségben egy csomó finom cuccot. kakaóscsiga meg ilyesmi. feküdtünk a fűben. és beszélgettünk, mint akik között még csak lóg valami a levegőben...de tulajdonképpen nem járnak. ezt mondta is drága. mire én felnevettem és azt mondtam, mi most nem járunk. így beszélgettünk. majd egy idő után befeküdt az ölembe én meg piszkáltam a haját. szembe ült velem. mire én azt kérdeztem, bánnád ha most megcsókolnálak? nem, felelte. és olyan volt mint az első csókunk. félős. aprócska. szelíd. és végtelenül szerény. akkor újra átéltük, hogy szerelembe esünk, egymással. sokszor kívéntam azt, hogy bár újra átélhetném ezt vele. és sikerült. később félve megfogta a kezem. összejöttünk, megint. vicces volt. és szerintem soha nem fogok ilyen furcsa dolgot mégegyszer érezni.

aztán este ahogy pakoltunk és mesélt valamit daninak -és brigi..ööö....réka... én meg néztem. na most mi lesz? állítsuk meg a pilanatot. ott állok én, aki néha még mindig azon gondolkozik, hogy ez az egész sok neki. ott áll drága, aki attól fosik, hogy most elmegyek és kb. nem lát többé. és dani, akinek a fasza tele van mert minket keresett egész nap és nem talált sehol az istennek se. mi követhezhet? én voltam döntő pozícióban. rajtam állt az egész, hogy a történet miként alakul. zavartan mosolyogtam és drágára néztem, akinek még mindig ott csillogott a szemében a halál félelem. ha jól emlékszem kinyögtem, hogy semmi gond.mire elkapta a kezem és szorította. továbbra is ismételgettem, hogy nem baj. szorítottuk egymás kezét és én nem mertem ránézni. odasuttogta nekem, hogy szeret, ne haragudjak, nem is gondolt brigire. a megszokás... és ahogy este találkoztunk mamáékkal volt egy kis időnk ketten. ott álltunk egymással szemben. és azt mondta hogy borzalmasan megijedt, hogy elveszít. mire én aról kérdeztem, hogy brigi iránt érez-e valamit. azt mondta dehogy. magához szorított... és a fülembe suttogta szeretlek réka. pillanat állj. mit látunk most? drága, ő nem tudom mit érez és nem tudom mit gondol. csak azt hogy magéhoz szorít. és én. ott esek össze majdnem a karjai közt, olyan gyengének érzem magam. és közben azt kívánom, hogy ha van isten akkor megállítja az időt, és nem engedi hogy tovább menjen.és szorítom őt magamhoz, amennyire csak tudom. ...persze az idő nem állt meg. és alkalmam adódott mégegyszer ezt kívánni.
méghozzá este. amikor 30yra mentünk és a felénél majdnem bealudtunk. pedig jó volt a koncert. nem tudom mi volt velünk. nosztalgiázni mentünk oda, pafe tribute. aznap voltunk ott 30yon amikor az egész éjszakát átbeszélgettük és drága belém szeretett. visszabattyogtunk a sátorhoz. levette a ruháimat. a sajátját is. szorosan átölelt. és megint suttogott. ugyanazt. szeretlek réka. és én majdnem elsírtam magam. aznap voltunk együtt egy hónapja.

olyan mintha feleség lennék. sőt. feleség is vagyok. van egy férjem, akire főzök (hellyel közzel), mosok, takarítok (ha alkalmam adódik). mindezek mellett rendszeresen ellátjuk fajfenntartási kötelezettségeinket (gumival). de feleségnek lenni nem csak ebből áll. lelki támasz és megértés. talán ezt jelenti a társ. és én társ akarok lenni. sőt. társ is vagyok. amiképp ő is nekem. és ez furcsa. mennyi is? másfél hónap. és mégis...mintha örökre szólna. pedig az örökre még messze van. és most drága is messze van. debrecenben. majd jön haza. én meg várni fogom.
mindig várni fogom. amíg csak engedi nekem.

 mégis mi ez? drága tett tegnap egy ilyen megjegyzést valamivel kapcsolatban. ettől csak úgy éreztem mintha valóban nem állnék készen egy ilyen típusú kapcsolatra és mintha tényleg kurva sok lenne az a 3 év. mintha meddő nő lennék és azért kerülném ezt az egész témát. pedig csak azért kerülöm mert nem akarok szembesülni azzal, hogy bizonyos dolgokban ő már mindjárt felnőtt és én még mindig gyerek vagyok. és ilyenkor mindig rá haragszom. pedig nem az ő hibája. és nem is az enyém. 
...én csak nagyon szeretem őt. ezért minden apró nézeteltérés megijeszt, nehogy bármi véget vethessen a szerelemnek.

 igazándiból sok féle boldogság van az életben. meg sok féle szeretet. na meg a szerelmet is mindig másképp éli meg az ember. erről beszélgettem tegnap fruzsival. neki nem volt még barátja és még nem is csókolózott. azon emberek közé tartozom, akik mindig meg akarják osztani a többiekkel azt, ami velük történt. a szerelemmel is így vagyok. két barátnőmnél várok már egy jóideje arra, hogy végre velük is megoszthassam (habár tudom, hogy nekem aztán semmi hatásom nem lesz az ő szerelmi életükre, nem fog rajtam múlni semmi ezen a téren...és én mégis úgy érzem, hogy megosztom velük ezt az érzést). tündi olyan mint egy riadt őzike. ha egy fiú megérinti, elszalad, és csak hetek múlva jön vissza, reszketve és figyelve, hogy elmúlt-e a veszély. fruzsi meg fruzsi, róla mást nem is lehet mondani.

ma találkozom kristóffal, a volt barátommal. vicces mert pont a napokban gondoltam rá, az egyik félresikerült fotója láttán és az ugrott be, hogy jó lenne vele találkozni, tudni hogy van és mit csinál mostanság. tegnap reggel drágával arról beszéltünk, hogy neki ott a ráhel, akivel mindent meg tud beszélni, és nekem ilyen barátom volt kristóf, amíg el nem kezdtünk járni, és amíg nem szakítottunk. de nem mertem felhívni. egyrészt drága miatt, hogy nehogy féltékeny legyen. másrészt amiatt, hogy ezzel is tudassam magammal és kristóffal is, hogy nélküle is jól vagyok. már jó ideje jól vagyok nélküle. de úgy látszik ezt ő is tudja. és felhívott. én meg örültem a hangjának. és eszembe jutott mennyit verekedtünk suliban, úgy tettünk, mintha a tekken-ben szerepelnénk és az összes harci összecsapásunk röhögésbe fulladt. fruzsival erről beszéltem tegnap, hogy vele mennyire más volt a szerelem. na igen. mégiscsak ő volt az első igazi szerelem, mégha a végén már egyáltalán nem volt az. és meglepődtünk mindketten, hogy olyannyira barátságban váltunk el, mintha nem is lett volna köztünk semmi. apám erre csak azt mondta, hogyha az ember normális, akkor a dolgait és normálisan tudja intézni. nem tudom...lehetséges.
sok ideje most esett először az eső, változik az időjárás. lehet, hogy bennem is változik valami. kamaszos hobbimnak hódolva, hoogy megpróbálom megérteni a saját érzéseimet...most talán megint megértettem valamit. ...és ez olyan jó.

bántanak az emberek. én meg azt hiszem mindig, hogy én vagyok a hülye. mondjuk tény, hogy mostanság (éve, kettő) mást se tudok csinálni, mint magamat sajnáltatni. 

sok dolog történt és most valahogy nincs kedvem leírni, pedig tudom, hogy le kéne mert meglehet, hogy később bánnám...habár ezek az emlékek... ha igazán jó akkor tényleg megmaradnak, nem? nem mindig. nem baj. leszarom, annyi fotó van. mindenki fényképezett. faszom tele volt már. de párizs jó hely, és a kirándulás is jó volt. csak arra jöttem rá, hogy mennyi ember járkál a suliban, akit észre sem vettrem. éveken át. és most összehozott minket ez az út, és új barátok meg ilyesmi. a másik oldalon pedig az egyik legjobb barátnőm, akit évek óta ismerek, csak most jövök rá, hogy undorítóan viselkedik velem. irritáló. tud az ember szakítani a barátaival? olyan szívesen megtenném. egyszer hatodikban asszem szakítottunk egy évre. abban az évben lettem jóba tündivel. életem egyik legjobb döntése volt, hogy akkor mellé ültem. szakítani akarok. fogok is, ha rájövök, hogyan kell. de olyan szinten felhúzott a megjegyzéseivel, hogy szívesen megütöttem volna. de valamiért nem szabad. nem szabad ítélkeznem. az hogy nekem nem tetszik az hogy folyamatosan baszogat, beszól, kioktat...az még nem azt jelenti, hogy helytelenül viselkedik. lehet hogy az én tűrőképességem túl alacsony. mindenesetre szakítani fogok. tényleg. és valahogy nem is fog fájni. vagyis. nem jobban mint amennyira az fáj, hogy folyton beszélnem kell vele.