5 perc távlatából

 az utóbbi két napban esténként berúgtam. és azon gondolkozom, hogy tavaly nyáron mennyire boldoggá tett a tudat, hogy előző este mekkora parti volt. azóta meg már. ma csak azon gondolkozom, hogy mennyire szar a gyomrom. és hogy mekkorát fordult velem a világ. de mekkorát. sose gondoltam volna, hogy tündinek és drágának képes leszek elmondani a kis titkomat. hogy képes leszek nekik őszintén mesélni az életemről. és ahogy kissé részegen ott álltunk egymással szemben drágával, nekem csak...kicsordult egy pár könnyem. nem is azért mert hogy nekem olyan borzalmas. csak, rájöttem, abban a pillanatban én akartam számára lenni minden amit elveszített. az apja, a tavalyi éve, a barátnője, ...a lényének egy kis része. 
berúgva csak mondogattam magamnak, és neki is, hogy a lehetőségeimhez mérten megpróbáltam olyan jó ember lenni amennyire csak tudtam. és tényleg. józanon is csak ezt tudom mondani. és amit igazán sajnálok, hogy ez senkit nem érdekel. talán csak az előzmények ismeretének hiánya végett. ...arra vágytam, hogy megértsék azok, akik igazán fontosak, hogy erős vagyok, és sosem adtam fel, hogy boldog legyek. nem tudom miért. az önsajnálatba pedig könnyű belefeledkezni. de nem vagyok valahogy ilyen. mindig volt reménysugár. ha más nem akkor kitaláltam, hogy megszállott művész vagyok, aki mást sem akar mint egész életében rajzolni. feldobott, hogy egy kicsit tehetséges vagyok. sok minden feldobott. sőt. szinte minden. a napfény meg a szél meg az árnyak és kék tengerek. minden mindig boldoggá tett. a szembejövő emberek illata az utcán, annyiszor megálltam és csak szimatoltam. annyiszor álltam meg az utca közepén, csakhogy lássam az eget. az ereimben is boldogság folyt. mindigis. hiába akartam bezárkózni, a szerelem kipattintotta szívemet, mint valami virágot a tavaszi meleg.
nekem boldognak kell lennem. hiszen ezért vagyok. mi más célom lehetne? és a családom olyan könnyedén el tudta venni tőlem, azt amiért tulajdonképpen élek. csak egy szavukba kerül sokszor. na meg, hogy sosem tudnak örülni a boldogságomnak. múltkor észrevettem, hogy ez is egy sajátos tulajdonségom. hogy mindenki örömével együtt tudok érezni. hogy boldoggá tesz mások mosolya. és nem iriggyé mint annyi hülye embert a környezetemben. most ez úgy hangozhat, mintha sokkal jobb embernek tartanám magam egy csomó csom mindenkinél. de tudom. tudom, hogy énis csak egy valaki vagyok közülük. azok közül akik egy kicsit szépek, de azért nem annyira. akik viccesek, de nem mindig. akik tehetségesek, de mégse. átlag vagyok. mindenben. de jár nekem annyi, hogy néha listát írjak arról, hogy mit szeretek magamban. mert ez kell. és utoljára másfél éve csináltam ilyet...lassan kettő. szép vagyok. kedves és okos. érdekes személyiség. na meg vicces. igen, az is. 
a lehetőségeimhez mérten igyekeztem a legjobb emberré válni. a folyamat még tart. és én még mindig csak egyre jobb ember akarok lenni. mert van egy üzenetem.
hogy mindenki lássa...annyi de annyi mindentől lehetsz boldog.