5 perc távlatából

el sem hiszem, amit álmodtam.
tegnap sziget után drágácskával jöttünk haza. eltakart a pulcsija. a héven odabújtam hozzá ő pedig elkezdett mesélni brigiről. azt a részt ahol mi összejöttünk...ők pedig szakítottak. jó volt hallgatni. ennyivel többet tudok róla. jut eszembe a szigeten is történt ez az...na de azt majd később.
szóval egy nagy szállodai szobában voltam, óriási ablakokkal, barna függönyökkel és rohadó padlószőnyeggel. amint beléptem az ajtón láttam, hogy egy idősebb nő énekel a karjában ordító kisgyereknek. nagyon mosolygott a nő. majd odaadta nekem én meg letérdeltem vele a földre. a gyerek egészen picike volt. olyan 5-10 centi között lehetett. amint megláttam, hogy mekkora az ordítása is vékony nyávogássá változott. volt egy farka is. undorodtam tőle és tényleg gusztustalanul nézett ki. ezért egy kék törölközőbe tekertem és úgy fogtam meg. egyszercsak drágácska betoppant a szobába aggódó arccal. én meg ránéztem. kezemben a gyerek. és nagyon meg voltam ijedve. odajött hozzám. én pedig lettem a földre a picit és felálltam. megölelt én meg elkezdtem mondogatni magamnak, hogy nem is szeret engem, de nagyon halk voltam. iszonyatosan féltem. és ő is. aztán elkezdett mesélni, és láttam amiről mesélt. bornyival ültek a művészetek palotájában, az egyik belső lépcsőn a ruhatárnál. megnéztünk egy színdarabot, de annak már vége volt. és bornyival ( az unokatestvérével)arról beszélgettek , hogy engem vagy brigit válasszon-e. brigi meg én is ott voltunk, de nem tudtunk egymásról még akkor. abban az ünneplőruhácskában voltam, amit ötévesen hordtam. egy sötét, bordó ruhácska. ez volt az utolsó jelent, amit filmszerűen láttam drágácska történetéből. álltunk a szobában. keze a kezemben. és mondta, hogy de akkor a színházban, az sms, amit írtam..igazából az döntötte el az egészet. az hogy írtam neki sms-t, hogy merre van, ezen múlt az egész. majd aztán ránéztem. egyre kevésbé féltem. inkább csak csodálkoztam már a végére. majd észbekaptam, hogy a gyereken rajta a törölköző és már nem sír. odarohantam kitekertem, halott volt. és még undorítóbb. elkezdtem ordítani drágácskának, hogy úristen meghalt és nagyon sajnálom, hogy megöltem a gyerekét. csak akkor tudatosult bennem, hogy valóban megöltem egy gyereket...és az drágácskáé és brigié volt. elkezdett zokogni és ordított, hogy hagyjam abba. megölelt, én pedig próbáltam eltolni magamtól. de elkezdett ebszélni, én meg abbahagytam. sírós hangon azt mondta, hogy nem érdekes, hogy meghalt. nem érdekli, egyáltalán nem számított. tőlem akar gyereket, attóla nőtől, akit valóban szeret.
a következő jelenet, hogy orvosok állnak a liftben és egy orvosnő be akar szállni kezében egy fém kosárkával. benne volt a halott gyerek. az orvos pedig nevetett: na engedjük be xy-t (nem emlékszem a nevére) hadd szerezze vissza az önbecsülését. a nő szúrósan nézett az orvosra, az ajtó becsukódott, a lift pedig elindult fölfelé.