5 perc távlatából

el kéne kezdnem tanulni. meg kitalálni mit akarok kezdeni magammal az életben. ha belegondolok eddig csak úgy történtek velem a dolgok. minden csakúgy történt velem. azonban elég idős lettem mostanra ahhoz, hogy megpróbáljak saját döntésből csinálni végre valamit. itt a nyár. kurvasok időm van. azt hiszem itt az ideje elkezdeni rajzolni tanulni. asszem szólok is apámnak, hogy keresse meg nekem jandó petit. nagyon kedves ember. sokat segített, és abban reménykedem, hogy vagyok annyira tehetséges, hogy lásson bennem valami kis reményt, hogy taláááán felvesznek valahoa. muszáj. amúgy hogy milesz velem. elképzelni sem tudom. ha véletlen felvesznek akkrois...rajzfilmes leszek? de hol? hogyan? mikor? meg azt se tudom egyáltalán hogy ez most nekem való-e. az az érzés kerülget, hogy ha már muszáj valamit kezdenem magammal, akkor rajzfilmes leszek leginkább. egyszer álltunk apámmal a tetőn. néztük a várost. és azt kérdezte, hogy mit látok ott, és hogy van e dolgom azzal. azt mondtam sok gyereket. akiknek olyan rajzfilmeket akarok csinálni, amitől tátva marad a szájuk és leülnek lázasan rajzolgatni, ahogy énis. talán 10-12 lehettem amikor rájöttem, hogy ezt akarom csinálni. aztán ahogy nagyobb lettem egy kicsivel rájöttem, hogy a saját korosztályomat is szórakoztatni akarom, mindenféle szerelmi kavarodással. és mostanra (hogy ismét egy picikvel idősebb vagyok) meg akarom mutatni mindenkinek ezen a kurva világon, hogy annyi apróság teheti boldoggá az embereket.
na lőrinc megjött. drágácska bátyja. mert mostazvan hogy itt lakom 1 napig. jóarc a srác. kedves gyerek.