5 perc távlatából

 brigi üldöz. mint valami kibaszott kísértet. én meg nem tudom miért. drága ma hajnali 5kor felkelt, ment melózni. felébredtem. egy jó hülye álom után. amíg felöltözött meg összepakolt én csak álltam és próbáltam ébren maradni. és mikor ment el, megölelt, az előszobatükörben láttam magunkat. rajtam rózsaszín fodros kisgatya meg egy rózsaszín ujjatlan. ő meg szakadt cuccban ment dolgozni. belém hasított a kérdés. vajon brigi is felkelt reggel, hogy megvárja amíg elindul? brigi csinált neki kaját? brigi miben aludt? ő mire gondolt mikor éjszaka felébredt és ránézett? brigi vajon most is éppen rá gondol?
miért gondolkozom azon, hogy brigi mit hogy csinált és gondolt?
kezdem úgy felfogni mintha ez lenne a büntetésem, amiért elvettem tőle. kísért a gondolataimban. nem mondom, hogy éjjel nappal, de elég sűrűn. olyan mint egy fajta paranoia. brigi itt van a fejemben és az istennek nem bírom elüldözni. csak nem ennyire erős bennem az empátia, hogy az iránta érzett sajnálatom miatt gondolok rá állandóan. biztosan nem. bűntudatom van? de ennyire? még mindig? éreztem már őszintén párszor, hogy jóvá kéne tennem, de hát tudom, hogy ez nem az én feladatom. jóvá teszi helyettem majd a következő pasija. 
nah megvan.
brigi akarok lenni mindenben, amit drága szeretett benne. amit meg nem azt messziről elkerülni. ez is csak az önbecsülésem teljes mértékű hiányából fakad. ...már két éve. és én nem tudok ezzel mit kezdeni.