5 perc távlatából

tegnap írtam egy oldalt arról, hogy tündi meg én kicsit összekaptunk se sajnos nem hoztam haza. na mindegy. elemntünk délutána starbucksba. nem tudom miért várták annyira a népek. nem pont ugyanolyan mint a costa? ott dumálgattunk aztán tündi lelépett mert táncra ment és fruzsival ketten maradtunk. már bioszfakton is rázott a hideg...főleg amikor fruzsi még megkért, hogy de vááárjak mégegy meg mégegy buszt. szarrá fagytam és borzalmasan fájt mindenem. (hű most valamiért drágácska illatát érzem...mint amikor odanyomom az orrom a homlokához és jó nagyot beleszippantok hogy a hajának és a bőrének egyszerre érezzem az illatát) és fruzsinak szádszorra is elmondtam ugyanazt amikor elfogott egy furcsa érzés. ami 9dik óta minden télen...tulajdonképppen hiába számolom iskolaévekben az időt, de télen rámjön mindig a nosztalgia. visszagondolok az elmúlt évre, filmként pörgetem vissza...azt hiszem minden évben 3x csinálok ilyet. télen, mint az említettem. évzárón, de akkor csak az egész iskolaévet gondolom át. és a szülinapomon...emlékszem tavaly áprilisra.ahogy kissé ittasan vándoroltunk haza a lányokkal. és akkor megígértem magamnak, hogy a 17dik éven ebben az életben nem lesz olyan szar mint a 16dik volt...visszatérve fruzsira szóval ott álltunk és azt éreztem, hogy ugyanazt fogja ő most télen átélni, amit én tavaly kb ugyanekkor kristóffal. ez egy megérzés volt. nem tudom honnan jött. tudom hogy ezt szerette volna már a legelején hallani, de nem tudtam neki ilyenek mondani, amíg őszintén nem éreztem így.
aztán hazajöttem és 38 fokos lázam lett. drágácska mondta nekem a telefonba, hogy akkor ma sem találkozunk mert tanul (jó érzés volt ezt hallani, amikor kb mozdulni nem tudtam a láztól...még akkoris ha tudom, hogy nem ő tehet róla). nem mondom hogy a tegnapi volt életem legrosszabb napja...de azért nem volt kellemes.
amúgy most, hogy már ismerem nagyjából a hibáimat...kezdjek el megváltozni, hogy jobb ember legyek?
 

ma úgy felbasztam az agyam hülyeségen, hogy háromszor ököllel beleütöttem az asztalba és elordítottam maga, hogy akurvaanyádat. ritkán fordul elő velem ilyesmi. mondjuk évente 4x ha statisztikát kéne belőle csinálni.
dóritól sikeresen megszabadultam, mármint. ez elég gusztustalan kijelentés volt. amúgy kezdek rájönni, hogy énis eléggé gusztustalan ember volnék. valamin változtatni kéne nem?
szóval van ez a lány csilla. és mindenki utálta mint a szart. nekem meg van egy olyan jó szokásom, hogy senkiről sem hiszem el azt amit a többiek mondanak. meg akarom ismerni. vele is ez történt és hjajj... tényleg olyan idióta és kapaszkodós és nembírommár. nem csillám, ha neked azt jelenti a barát, hogy lelki kuka akkor nem, nem vagyunk barátok. amúgy sem voltunk azok soha. ...

bezzeg most h meg akarom menteni amim maradt most hülye idióta vagyok

két dolog miatt nem küldelek el most a halálba

jobba mondva 3

1 pasi miatt nem veszünk 9ssze barátnővel

2 ma már sikerlt összeugranom a fél világgal nem hiányzik h téged is megharagítsalak

3

...szeretlek mert amikor nem vagy ilyen mint most tényleg jó barát vagy

nem csilla. küldj el a halálba. utálj. leszarom. jézusom. vicces. ettől függetlenül úgy érzem, hogy minden rendben van körülöttem...
amin tényleg kiakadtam, hogy nem volt a nyomtatóban festék és amikor végre 10 évente megszáll az ihlet akkor lófasz sincs itthon. egy kibaszott színes ceruzám nincs. se festékem. semmim nincs ami a normális teret engedne a fantáziámnak.

ma vele is találkoztam. és elaludtunk. átölelt. fogtam a kezét. és már le is csuktam a szemem. ezért a 15 percért érdemes élni.
 

szombaton rakott krumplit csináltam, anyám imádta, barátomnak is ízlett. ma reggel tükörtojást csináltam édesemnek vajas kenyérrel. lehet, mégiscsak jó anyuka leszek? :)

minden vasárnap délután elfog az az érzés, amit egészen kicsi kormtól kezdve érzek...nem akarok hétfőt, nem akarom előről kezdeni. habár mostanság nem ezért érzem ezt. úgy érzem, hogy ezeknek a heteknek egyetlen célja a hétvége, amikor buli van és szerelem.
valami csajnak a szülinapján voltunk. tündi panni etelka és én. valahogy olyan jól összejöttünk. úgy örülök ennek. fruzsi meg megőrjít. szoksásos szerelmi téma. bár odafigyelne néha arra amit mondok és ne csak magában ismételgetné folyton ugyanazt. habár mindannyian ezt szoktuk csinálni.
elememben vagyok. és erről az engem körülvevő emberek elég kicsi hányada tehet.de az a kis hányad pontosan elég ahhoz, hogy faszának érezzem magam és azt higgyem, hogy minden sínen van.
csak ne lennének azok a kibaszott vasárnap délutánok...este 6 a legrosszabb rész...
 

reggeli szex. délutáni szex. esti szex. éjszakai szex. hajnali szex. restart.
hű...ha belegondolok éjjel nappal csináljuk, amikor csak alkalmunk adódik rá. ha van egy szabad napunk együtt akkor azért, ha csak 10 percünk van akkor pedig azért. kíváncsi vagyok, hogy a nemi élet korai elkezdése és intenzitása ebben az életkorban káros vagy rendkívül jó? olyan-e ez mint a hajfestés? most jól néz ki de 20 év múlva csak feleannyi hajam lesz? szoktak itt jönni a kiégéssel. a sok szex kiégéshez vezet? de mikor szexeljek ha nem tizenévesen meg huszonévesen? például, mivel ilyen sokat csináljuk elkezdtem fantáziálni különböző dolgokról szex közben (pl: ez csak egy egyéjszakás kaland). azért ha nem csináljuk ennyiszer talán én sem jövök rá, hogy van egy ilyen fajtája is a szexnek. de persze erre később is rájöhettem volna...mondjuk 23 évesen vagy akármikor...néha tényleg azt érzem, hogy úgy sietek ezekkel a dolgokkal, de például 15 évesen csókolóztam először. egész kicsi korom óta izgatott a szex, hogy mi ez meg hogyan csinálják meg mennyi ideig tart stb. ha jól emlékszem 11-12 évesen néztem először pornót. és akkor még nem is menstruáltam, csak 13 évesen...annyira vágytam ezekre mindig...azt hiszem ezt élvezem most ennyire, hogy végre eljött az ideje, hogy megtehetem és kipróbálhatok mindenfélét. ráadásul végre van valaki akivel ez jó.
mondjuk így belegondolva 16 évesen vesztettem el a szüzességemet és akkor alig csináltuk párszor az első komolyabb barátommal. így havi 3ra tenném az arányt. aztán most vagyok 17...és a nyáron kb mást se csináltam. persze egy sráccal, a mostani barátommal. és még mindig ugyanúgy szeretem csinálni és tapasztalgatni. baszki. vele mentem el kb először... na ez most szép. kérdezgetem meg mentegetem magam. ...:)
 

 ő adta nekem ezt a nevet. pontosabban azt, hogy tököcske. miért? fogalmam sincs. de nekem tetszik. tulajdonképpen minden tetszk amit ő mond.
a szex fergeteges. kedves és végtelenül őszinte. és már azt is tudom, hogy mit kap szülinapjára...kell ennél több? nem. nincs több. ennyi van. ez pedig a szerelem.
128379dik nyálas bejegyzés

UI.: de mit csináljak ha így érzek?!

ohh istenem...add, hogy ebből ne az legyen, ami kristóffal volt. szeret? szeret! biztosan...csak néha neki is sok a dolga. én meg pici porcelán vagyok, ami mindig össze akar törni...

fruzsi szerelmes. ez a legjobb és legváratlanabb hír, amit hallottam mostanság. 3 hete. egy srácba, akinek barátnője van. és én olyan boldog vagyok, hogy ő most szenved és nem lát kiutat. szemét vagyok? dehogyis! imádom az egészet, imádom, hogy végre tud valakire gondolni.
ráadásul kettőre is...
és én itthon vagyok és beteg és eszembe jutott amit drágácska mesélt. egyszer msn-en azt írta egy lánynak, hogy kíváncsi, hogy mi lenne köztük ha a barátnője nem lenne. kíváncsi vagyok, hogyha drágácska nem lenne velem most mi lenne. vajon nekem is egyszerre két pasim lenne? vagy csak úgy nézelődnék?
én csak személem ezt a világot, amikor nincs velem. és csak akkor válok élővé amikor meglátom őt és visszaránt ide.
néha nem értem magunkat, hogy miért akarunk összeköltözni állandóan. mert azt tudom, hogy én szeretnék, és azt is hogy ő is...meg azt is, hogy nem kéne. mert fiatalok vagyunk. és tanulnunk kell. és a gimi...
úgy élünk mintha másnap meghalnánk és még látni akarnánk a másikat. minden hétvégén ez az érzésem. hogy másnap meghalok...és ő pedig hazamegy. nem akarok úgy meghalni, hogy nem őt látom utoljára.
mikor azt kérdezgette, hogy nem jobb-e együtt meghalni, mint külön, azt mondtam nem. tévedtem. legalábbis...legyen mellettem ha meghalok. habár ezt nem mostanra tervezem...

ja és még egy dolog. a betegszex egy határozottan jó dolog. amikor az ember amúgyis lázas és úgy érzi, hogy szétrobban a szíve úgy ver...félelmetes, hogy mennyire fiatalok és élénkek vagyunk...engem is megijeszt. néha.
 

 vettem magamnak új ruhákat és tövig levágtam a körmeimet. le fogom vágatni a hajam, de hosszú marad.
ünneplek. ünnepelem, hogy végre meggyógyultam.
ma volt váltófutás és tündivel 1 órát sétálgattunk. miután elmondtam a képregényötletemet neki, rádöbbentem, hogy minden rendben van. már egy jóideje. furcsán jó érzés volt.
na meg az is eszembe jutott, hogy tündinek mindent gátlás nélkül elmondok.
az a kis család, amit magamnak összehoztam egy egészen jól működő kis egység számomra és kicsit erőszakosan, de mindent megteszek azért, hogy egybetartsam. még akkor is ha ez inkább rossz, mint jó.
de mit tehetnék? kezdem kiismerni magam és rájöttem, hogy egészen pici koromtól görcsösen kapaszkodom a számomra jónak gondolt dolgokba. ...félelmetes.

az erőszakosságomat azt hiszem mamától örörköltem. tőle kaptam a kitartásomat is. furcsa keveréke vagyok a szüleimnek. talán ezért is vagyok olyan...diszonáns. hmm...ez most akkor jó vagy rossz? bizonyos értelemben mindenkihez alkalmazkodom, másfelől mindenki talál bennem kivetni valót.

talán minden ember diszonáns. és akkor én mégiscsak átlagos vagyok.

kimentem, mosogat.
megöleltem és őrültem vert a szívem.
nem bírtam kinyögni egy értelmes szót sem.
azt hiszem ez a szerelem.

apám soha nem volt igazán boldog, anyám sem. ákos meg ákos, akiről sosem tuni, hogy most mit gondol meg mit nem. mostanság emlékeztem csak vissza arra, hogy kiskoromban mennyire egyedül voltam. mennyire magányos gyerek voltam otthon. papa volt az én istenem. aztán elköltözött. mama meg minden idejét azzal töltötte, hogy baszogassa ákost. tulajdonképpen ezért voltam, mindig a suliban mindenkinek a haverja, mert mindent megtettem, hogy magamnak csináljak egy családot. néha úgy érzem, hogy senki nem segítette otthonról az érzelmi fejlődésemet. csak az utóbbi 1 évben kezdtek el foglalkozni velem. kicsit több... aztán már tényleg egyedül maradtam, mikor mama tényleg magamra hagyott. és gy éreztem nekem fölösleges ez a kis csinált-családocskám, minek? nem jött össze otthon sem. máshol minek?
és most újra, megint elkezdtem családozni. nem tudom. más is szokta ezt csinálni? kiskoromtól kezdve görcsösen ragaszkodom mindenhez, amit szeretek. ebben hasonlítok drágácskához. néha azt érzem, hogy alapjainkban nagyon is ugyanolyanok vagyunk. talán ezért is jövünk ki olyan jól.

ja meg eszembe jutott még valami, amin ma gondolkoztam. vanda blogját olvastam nemrégiben. emlékszem, hogy 12 évesen, amikor vanda mesélte a kalandjait ezzel-azzal akkor mindig rosszallóan néztem, és ráztam a fejem és leszidtam. hittem a szőkehercegben és abban, hogy az ember szeressen bele valakibe és járjanak együtt és őszinteség meg tisztaság... ugyanez a kislány maradtam. csak mostmár...nem érdekel más hogy csinálja. rájöttem, hogy nem csak az én utam van. de engem csak ez tehet boldoggá.

régen sokat gondolkoztam azon, hogyha öngyilkos lennék milyen lenne az emberek arca amikor megtudják...mikor kezdenének-e el sírni és utána mit tennének vagy mondanának vagy emlékeznének-e rám. ma megtudtam, hogy mi történik amikor egy tizenéves lány vonat elé ugrik és telefonálnak az iskolának. nem ismertem. nem tudtam ki volt ő meg hány éves...azt hiszem kilencedikbe járt. csak mentem órára és kisírt szemű lányok elszórva lézengtek a folyosón, mint akik azt sem tudják, hol vannak. nem voltak sokan. és mégis...mintha rajtuk kívül nem lett volna ott senki más. a mély sóhajtásaiktól nehéz volt a levegő, és egyszercsak azt éreztem, hogy énsem bírok lélegezni és valamiért ki akar folyni a könnyem, még most is ki akar.
pedig tényleg nem ismertem...a nevét sem tudtam, csak azt, hogy kilencedikbe járt.

2010. okt. 03.
Ma vagyunk együtt 4 hónapja. És itt volt a Miskolciban. Csak feküdtünk, nekem meg kifolyt a könnyem. Még most is icipicire össze van húzódva a szívem. El kellett mennie. Lekísértem. Egymás kezét fogtuk.
-Mi lenne ha nem mennénk vissza?- kérdeztem.
Ő meg mosolygott. Aztán rám nézett. Talán látta, hogy az én mosolyom mögött félelelem és kétségbeesés van. Azt hiszem megijedt a tekintetemtől. Kérdezgettem min gondolkozik.
-Azon, hogy hova mehetnénk...-válaszolta.
Aztán a kapuhoz értünk. Megöleltem, ő pedig megcsókolt párszor.
-Nem akarok itt maradni ezekkel!
-Dehát holnap találkozunk.- megint elmosolyodott.
Megnyugodtam. Tényleg csak egy kis ideig nem látom. Csak egyetlen éjszaka. Aztán arra gondoltam, hogy befejezem a rajzomat...megnyugodtam... Ezt látta rajtam és kihasználva az alkalmat elment. Én meg szomorúen mentem visszafele a lépcsőn . KInéztem az ablakon. Ott ugrált és integetett, csókokat dobált.  Mondtam, hogy szeretlek és dobtam mellé egy puszit. Aztán elment. Én meg benyitottam a lakásunk ajtaján és förtelmes szagot éreztem. Bálint volt az. Az új cigijének az szaga. Rekedt volt a hangja. Én alig szóltam hozzá. Szándékosan elszigetelem magam tőle. Nem bírnék mégegy sérült lelket ápolni az enyémen és Mészién kívól. Undorító vagyok. De mit lehet tenni...egyszerűen rájöttem a saját korlátaimra. Arra viszont nem, hogy miféle életet éltem eddig.
 

mikor megtudtam, hogy meghalt folyt a könnyem. azt hittem, hogy csak reggel van és amiatt nedves a szemem kicsit. aztán bőgtem. és odabújtam drágácskához. és azt kívántam bár sose kéne abbahagynom a sírást. már megint biztonságban voltam, megint sötétben, megint a karjai közt.

September 25 at 7:27am

Nem tudod megnézni többé:( Nem mertem megmondani neked, .....Sanci
szeptember 10.-én este meghalt,szeptember 7.-én rosszul lett elvitte az új gazdi orvoshoz, állatorvos mondta, hogy veleszületett szívbetegsége van a beltenyésztés miatt, talán lehetne műteni,de kicsi az esély, hogy túléli. Gondolkodtunk a műtéten (hogy kifizetem és itt is lábadozhat), következő hétre kaptunk is időpontot, de Sancika már nem érte meg, rá 2 napra meghalt.
Ezért ült szegényke egész nap és sose futkorászott, ugrált :(
Mondta az orvos, hogy kész csoda, amiért eddig is élt.
Nagyon sajnálom:(((((((

ennyi esze van. pont ennyi. 2 hete halott.
hazamentem. a buszon is sírtam. sírnék éjjel nappal. el se tudom mondani mekkora düh van bennem.

csak eszemejut ahogy fekszik. az orvos benyomneki valamit. ő meg kinéz az ablakon és arra gondol, hogy papa, réka, ákos és mama hol vannak. és elalszik.
hülyegyerek. megint sír. pedig csak egy macska. dehát mégis.
 

hol vagy sanyi? hiányzol!

hűha. rengeteget rajzolok és azért vban alaklom, hogy észreveszem, hogy fejlődök. ma fruzsi megnézte és leesett az álla. ugyanúgy mint nekem. tényleg tudok valamennyire rajzolni. legalábbis megvan a tehetségem hozzá, hogy tudjak.

drágyácska most alszik a galérián...kb 7óta alszik félálomban volt, odabújtam hozzá. és azt mondtam magamban: te is tudod, hogy téged szeretlek a legjobban. vicces. egy ideje tényleg őt szeretem a legjobban. persze ez nem zárja ki, hogy a többieket is szeretem. pl tündihez az utolsó három napban kisregényeket írtam, hogy mikor hazajön elolvassa és nevessen rajtuk. és fruzsival is egy csomót találkozom és nagyon szeretem. mégis. drágácska. mindenemben hozzá igazodom. néha úgy, hogy észre sem veszem.
azt mondta nekem ma fru, hogy a mi szerelmünk akkora, hogy őt is beragyogja. ez egy szép kép. főleg, hogy ilyenkor megjelenik a napfényben álló fruzsi. tudom én, hogy nem erre gondolt, de hát ilyen vagyok.és egyből mamára meg papára gondoltam. hogy az ő szerelmük is ekkora lehetett. márha a szerelemnek van mértéke. szerintem nincs. a szeretetnek talán van. talán. nem tudom.
sokszor (most is) elfog egyfajta rettegés, hogy mi lesz ha nem mehetek hozzá feleségül. jézusom. na ilyenkor gondolom, hogy semmi eszem nem maradt. de tényleg egyszerűen rettegek, hogy kisétál az életemből. úgy érzem, hogyha elmenne kiszakítana belőlem egy darabot. mert előtte volt bennem egy űr.
mostanság brigi sem érdekel annyira. néha gondolok rá. hogy mi lehet vele. meg hogy milyen lenne vele találkozni. vajon tényleg bocsánatot kérnék tőle, ahogy azt már annyiszor elképzeltem? csak azt nem tudom miért...de valószínű, hogy megtenném. azt is próbálom elképzelni, hogy drágácska mit érezhet, amikor találkozik vele.
azt hiszem engem a szerelem belülről emészt. az a rengeteg kétség amit halmozok magamban. vajon mást is így szétmarják a saját érzései? olyan mintha a világban minden színt 5x élénkséggel látnék.
kezdek megint visszatérni magamhoz. és annyira megélni az érzéseimet, amennyire csak tudom. kisebb koromban jöttem rá erre, hogy ez az ami élővé tesz.

"Sajnálom, hogy olyan társadalomban élünk, ahol az, hogy kit szeretek elválaszt másoktól."
maganak akarom. nem akarom odaadni senkinek. soha.
 

ha én lapulevél lennék,
ő biztos béka lenne.
és amikor esne az eső,
mindig alattam ülne.
 

fel-felnézne...
esik-e még?
én meg állnék felette,
és azt kívánnám, bár örökké esne.
 

ma reggel eszméletlen volt a szex. aztán meg belegondoltam, hogy a suliban is ellézengek valahogy és rajzra is járok, ami szintén tökre rendben van.
néha átjár az az érzés, hogy fasza vagyok és egy háborút éltem túl. pedig nem. szánalmasan összetörtem az első kihívásnál. és segítséget kellett kérnem. pedig már 16 éves voltam. itt van a jelenben az egész történet, de sikerült lezárnom. talán ettől érzem magamat olyan eszméletlennagykirálynak. néha szívesen feltépném ezeket a régi dolgokat és belesüllyednék abba az írtózatos önsajnálatba.

hádde ennek vége. meg a nap is lemegy. nekem meg 0 matekleckém. drágácska meg nemtommikorakarátjönnideúgynézkihogysoha. néha elfilózgatok azon, hogy elég jó vagyok-e neki. vagy mikor fog rájönni, hogy valamiegészen másra van szüksége. nem tudom, hogy hogyan viselném. mondjuk az a fajta vagyok, aki mindig fel akar állni. akkor is ha nem mindig sikerül. fuuuhhh. de régen voltam egyedül itthon. persze mindjárt betoppannak az ajtón. most. eeh. megint zaj van. röhögcsélnek. kb gondolkodni sme tudok tőlük. 

"ne csodálkozz ha egyszercsak azon kapod magad, hogy mindent meg tudsz rajzolni"

"tegnap este pedig mikor az ágyban feküdtünk, és belemélyedtem azokba a gyönyörű szemekbe, akkor jöttem rá, hogy én vagyok a szerelmesebb..."

törvényszerű, hogy valaki mindig szerelmesebb legyen, mindig jobban akarjon valamit mint a másik? vajon ez csak abból következik, hogy egyszerűen különbözőek vagyunk és különbözőek az érdekeink? ezért aztán valaki mindig jobban szeret...
saját életemre vonatkoztatva a porblémát elgondolkoztam azon, hogy na most akkor melyikünk a szerelmesebb. elvégre bizonyos napokon kisebb problémám is nagyobb, hogy most akkor én szeretem-e őt jobban vagy sem. ezeken a napokon nyilván ő a szerelmesebb. és van amikor én csak ülök és szerelmesen bámulom, miközben ő ordibál bátyjával a teéefonba, vagy arról mesél, hogy mennyire kurvára elege van. azt hiszem néha az egyik félnek kötelező jelleggel szerelmesebbnek kell lennie mint a másiknak. ez így természetes.
nemrég találkoztam vandával. és nagyon jó volt. nem éreztem rosszul, hogy megint kezdünk közeledni egymáshoz. és mondott valamit a témával kapcsolatban. azt kérdeztem, ha nem vagyok éjjel nappal szerelmes akkor most az baj? mire azt válaszolta, nem tök mindegy? és azt hiszem igaza volt. eszembejutott az, amikor drágácska beteg volt. és ott ápolgattam. vagy tegnap, amikor hullafáradtan hazajött én meg betakargattam. ha nem is érzem éjjel nappal azt, hogy meghalok nélküle valami furcsa dolgot mégis érzek, amiért nem érzem fárasztónak kipattanni az ágyból és behúzni a függönyt.
most azon gondolkozom, hogy egyszer el fogja ezt olvasni. akkor mit fog érezni? a legjobb lesz ha megkérdezem tőle... és reménykedek abban, hogy emiatt nem törik össze benne valami.

"Aztán arról beszéltünk, hogy hogyan változott a kapcsolatunk. Érdekes módon azt mondta, hogy valahogy ő is jobban szeret, amióta nem vagyunk együtt. Ez persze egy végletesen leegyszerűsített és kiragadt részlet, mindenesetre érdekes, mert nem tudom ugyan, hogy éreztem én akkor, de hogy nem ennyire szétágazóan szerettem, az is biztos."

hülye emberekkel van tele a világ. olyanokkal mint én. mert most megint fáj. azon gondolkozom, hogy tényleg abba fogok belehalni, hogy nincs itt.
néha rá kell jönnöm, hogy talán azért nem mondok ki dolgokat mert nem tartozik senkire. nem azért mert nem vagyok őszinte.
 

a táskájában hozta.
azt mondta meglepetés van benne.
én meg tudtam, hogy a füzetem az.
belenéztem.
megállt a szívem egy pillanatra.
pedig csak a füzetem volt...
és egy rózsa.
 

ki korán kel... na mekkora kocka vagyok énis, hogy felébredek és kapásból a gép elé ülök, de valaki tisztítja a tetőt, én meg arra ébredek, hogy egy munkás a bakancsával az ablakomat taperolja...még jó hogy ilyenkor alszom meztelenül. ráadásul nyitva volt az ablak. dehát mindegy. nem történt semmi. kaptam egy emailt anyámtól mert nem tudja, hogy megkapom-e az sms-eket. agyroham. totál új telefonom van és még ezzel se bírom fogadni a kibaszott sms-eket. pedig elvileg van memória, apám meg t-mobilos és nála minden korrekt. mi lehet a baj?! na mindegy. egy hét múlva majd biztos megkapom az "jó utat cicukám!" üzenetet, amikor már rég a tengerparton fogok dögleni. najó mindegy. őszinténszólva az is felhúz, hogy a barátom nem ír naponta 500 sms-t és telefonálunk órákat... de ez az én hibám. gólyatáborban van, jólérzi magát. mégis mi a faszt várok? csak nélküle egyszerűen hülyén érzem magam. vagy esetlegtőle se kapok sms-eket ...hmmm... najó mindegy. azon gondolkoztam szavazást kéne indítani, hogy gáz-e ha anya és lánya az interneten keresztül veszekednek egymással és beszélik meg lelki problémáikat. szerintem nagyon gáz... nem is akarok ebben részt venni. de muszáj. mert én vagyok a lány. és a levele után mondtam, hogy hülye ribanc, na azt várhatod mikor megyek hozzád legközelebb, miután kibasztál otthonról és még kulcsot sem adsz haza. de ez nem én vagyok. én szeretem az anyámat. akkor is ha rondákat mondok róla. minden tettem azt mutatja. és különben is...az érzéseimet nem tudom letagadni. de néha nagyon szívesen megtenném.

az ember nem tudja utálni az anyját...hiába minden. aztán majd megint kibasz a lakásból, és én újra visszamegyek.
 

én meg itthon vagyok.
ma megtaláltam a kinyúlt pulcsiját a csomagtartóban.
emlékszem a múltkor abban ment a telekre.
felvettem.
odaálltam az ablakom elé
és néztem kifele.
a fejemet odanyomtam az üveghez.
a számat is.
és megcsókoltam a teliholdat.