azt álmodtam, hogy fruzsi bemutatta nekem a barátját és ott táncikált és ugrándozott...magasabb voltam a barátjánál. és amikor fruzsi a fehér bő nadrágjában és fehér felsőjében kilibegett a szobából én a barátja vállára tettem a kezem.
-fruzsi mindig ragyog, de melletted...még sokkal sokkal jobban. idefigyelj, ha nem lenne nevelőapja én kísérném az oltárhoz.
mekkora baromság :))
elvesztem az időérzékemet, amikor átmegyek hozzá és bezárkózunk akár napokra a sötét kis szobácskába...ahol már megmondtam neki, hogy soha nem fogunk járni és csak barátok lehetünk, ugyanitt mondogatom folyton azt, hogy szeretlek és rajzolgatok állandóan.
az én kis életem telik, barátok egyre kevésbé és a rajz egyre több, ha kimozdulok az csak mészi miatt van mostmár. és fruzsi.
sürgősen meg kéne ismerkednem új emberkékkel mert ez így nem állapot, hogy be vagyok zárva és csak és kizárólag 1 emberrel töltöm az időm 90%át...
de hol ismerjek meg új embereket?
múlkot söröztünk tündivel és dórval...meglepődtem, hogy mennyire nem tudunk semmitől beszélgetni, szomorú. az állítólagos barátnőim és megszólalni nem bírok a társaságukban. elképesztően nyomasztó ez az egész.
hja és kristóf hívott, hogy rá ne nagyon számítsak a szilveszteri bulin...hááát...nem tudom, lehet meg sem tartom ezt a bulit, most minek? itt lenne egy csomó szociopata hülyegyerek, akik isznak mint a gödény pipáznak...ennyi erővel oda is adhatnám nekik a kulcsot, hogy érezzék jól magukat és másnapra nyalják ki a lakást. na jó...ez kicsit kemény volt.
tündivel is mit kezdjek? hiányzik. de ez a kimért ridegség, megőrülök ettől. bánom már ahogy évekig rákényszerítettem magam. annyira sajnálom. de mostmár nem tudok mit kezdeni ezzel. nem mehetek oda hozzá és kérhetek tőle bocsánatot csak úgy...nem értené, hogy miről van szó.
lehet, hogy inkább fruzsival elmegyünk valahova, majd meglátjuk mi lesz.
mészivel is ma külön vagyunk mert hogy ne legyünk együtt folyton mert megőrjítjük egymást a végén. naigen. kell egy kis magány. ilyenkor mindig eszembe jut fruzsi. vele nem fogom ezt a hibát lkövetni...és ő amúgy is más.
vandával is beszélgethetnékem van...bár lenne vonalasa abban az ótvar kis lakásában...
jelentem a szánkózás megtörtént csak nem egy üveg borral, hanem sokkal több röviddel...és igazából nem is szánkón csúsztunk lefele hanem szemeteszsákokkal.
és mészi a kedvemért jól kijött a barátaimmal. és olyan jó volt. egyszer sem éreztem magam zavarban amiatt, hogy ő nem fogja jól érezni magát...hát ez a nap is eljött.
aztán tegnap 38.7-em volt azért tudok ilyen korán írni és tegmap valami srác már megint rámírt és ha megyek a koncertjára akkor elvesz feleségül és faszomkovan, lényeg az, hogy mészinek meséltem ő meg teljes nyugalomban végighallgatta meg nevetett is én meg erre azt mondtam, hogy nem szeret mert nem is féltékeny. na erre elkezdtem sírni a telefonba, hogy nem érzem, hogy szeretne mire ő is elkezdett könnyezni, hogy hogy mondhatok ilyet és igaza volt én meg tovább sírtam és már megint ijesztő volt, hogy mennyire rá vagyok utalva.
úgyérzem, hogy azt csinálhat velem, amit csak akar. levegőt venni se tudok nélküle. ez mindenkinek ilyen érzés?
nem kellett volna ezt a tegnapit eljátaszanom mert csak kiábrándul belőlem és aztán tényleg elmegy.
ezek a hülye művészek...mind érzelgős faszkalap.
vanda meg azt montda csináljak neki ide felhasználót, hogy tudjon kommentálni. a lustamindenedet teeeee....azért sem csinálok.
drágácska szerint őrültek a barátaim...azt kell mondjam igaza van :)
ma nem találkoztunk és holnap se nagyon fogunk, feltéve ha nem olyan nagyon drága, hogy hazakísér edzésről és aztán szerencsétlen még ott sem alhat. ...ma alig írt meg nem is beszéltünk és én meg 5percenként szívemhez kapkodva matatok a telefonom után, mindhiába, ugyanis nem hív. biztos valamit csinál.
ez eszembejuttatja azokat az időket, mikor kristóffal csináltam ugyanezt csak ő mészivel ellentétben soha nem hívott (hát persze mert nem szeretett de ez már más kérdés). meg aztán azon gondolkoztam, mikor fogok úgy hazajönni, hogy ne azon gondolkoznék, hogy mészi meg a suli meg a suli meg a mészi...hát például ma. a metrón jöttem haza rajz után és
belenéztem azokba a retinaégető lámpákba, és elgondolkoztam, hogy tényleg rajzfilmes leszek egyszermajd. annyira boldog lettem, hogy szinte éreztem a könnycseppet legördülni az arcomon. aztán láttam 2 tündéri gyerkődöt 6számmal nagyobb overall-ban és elvigyorodtam. én tényleg rajzfilmes akarok lenni.
aztán még tovább vittem a gondolat-menetemet és arra jutottam, hogy nagyratörő céljaimért és a szárnyaló álmaimért egy nagy adag magánnyal fizetek. az osztályban, az utcán, otthon. tudom, hogy nem voltam mindig magányos. de minél jobban belevetem magam ebbe az egészbe annál inkább látom azt, hogy a saját kis világomban olyannyira elvagyok, hogy gyakran ügyet sem vetek a többiekére...hacsak nem azért, mert jó rajzfilmtémának tartom...rémisztő.
talán ez az alapvető különbség köztem és fruzsi között. az ő magánya, az egy tonn anaplója egészen más természetű, mintha el tudná választani a naplózás magányát a való élettől, közben mégis az a stílusa amit leír, az határozza meg a valóságban is...hülyén fogalmaztam meg.
az én magányom egészen más. a képzeletem összefolyik a valósággal, olyan mint egy nagy massza. sokszor amit más emberekről képzelek valóságosnak tudom be és aszerint viselkedek, néha késő mire rádöbbenek, hogy az a szituáció amit velük elképzeltem csak a fejemben történt meg. peti kiteljesíti ezt az őrületemet...egyre inkább összeolvad az életem a rajzfilmekkel a fejemben. egy nagy színes massza lesz belőle szürke foltokkal.
sose fogom tudni már szétválasztani ezt a kettőt? remélem soha. amíg a fejemben szép képek vannak, addig én boldog vagyok.
dóri szingli. tény és való. mesél jobbra balra, hogy mennyire szeretne pasit meg kapcsolatfüggő meg ilyen baromságok...mit nem adnék azért, ha szingli lehetnék és összejöhetnék mészivel. megint. hiányzik az újdonság érzete és a hosszú haja...az előbbi kevésbé.
szánkózni kéne menni egy üveg borral.
hívogat nagyon nagyon sokszor és sosem adja fel és kierőszakol belőlem mindenféle találkozókat és nem tudom, miért nem adja fel, pedig tudja, hogy van barátom a hangját is hallotta a telefonban. fruzsi meg azzal jött, hogy valami meg fog változni ha találkozom petivel. ilyenkor persze automatikusan mészire gondolok, hogy talán elveszítem őt mert féltékeny lesz.
amúgy a fél év megünneplése a hotelben és az iguanas vacsi elképesztően jó volt, ez egy közbeékelés volt.
amúgy is olyan hülye vagyok mostanában, el sem tudom képzelni mi lenne velem nélküle és most megint ez a baszott suli amin megy a dráma.
észrevettem egyébként, hogy az emberekre olyan hatással vagyok hogy basztatni akarnak, nem tudom miért van ez.
fruzsi persze azt mondta, hogy vagy így vagy sehogy. de hogy fogadjam el tele ambíciókkal, hogy Az ember Akit Szeretek tengődik a világban céltalanul. és mesélt nekem mégvalamit fru, az unokatesójáról, aki szintén ilyen és meggyőzhetetlen bármiről is. és szeretem. meghalok nélküle. tanuljam meg elfogadni? ő is annyi mindent elfogad tőlem végülis. nem fogom hagyni, hogy vége legyen. Ez Az Amiért Érdemes küzdenem.
kezdek megbékélni a gondolattal, hogy tündi nem szeret és kezdek dórival jóba lenni.
fura mi? hogy történhet ez? mikor az egyikkel szakítok, a másik elhagy és az ex visszatér. hehe még jó hogy egyikőjük se olvassa a blogot. fruzsi maradt már csak a körben, túl válogatós vagyok mi, meg igazából hülye tinilány. ahh...soha nem akarom elfelejteni ezeket az éveket. és a hó csak esik és esik. istanam de szeretem ezt a kis rohanós idegbeteg életemet. ma megmondtam drágácskának, hogy van alami amit mindenkinél jobban szeretek és azt hiszem mindennél.
mekkora hülye vagyok. hehe. ez most a kisasszonyokba is belepasszolt volna. jézusom.
na mindegy, ma nem megy tovább az írás. aztán du edzs vagy nem. nem tudom még... meglássuk.
azt hiszem tündi nem szeret engem, ami enm meglepő, hiszen teljesen mások avgyunk. csak amikor ma olyan szar kedve volt és nem csak hogy hozzámszólni nem akart de még le is baszott, akkor elment ettől az egésztől a kedvem...elment a kedvem már a viszonzatlan érzésektől és nem tudom, mit csinálok, hogy nekem ebből jut a legtöbb. miatta érzem magam nagyon sokszor ideggennek a többi embertől, hiszen mire is gondolhatnék...ha az ember a legjobb barátjával ilyen kimért és hideg akkor a többi emberhez már valóban semmi köze sincs. kár hogy a szinyei utolsó éveiben nem tudok az az önfeledtgyerek lenni, akiként idejöttem.
közbe meg kiderült, hogy dóri megcsalta lacit és mivel nem vagyunk már olyan jóba ezt se mondta el nekem. nemrég elhatároztam, hogy rendbehozom a kapcsolatomat dórival de aztán mégsem ez történt. átcsaptunk felszínesbe. sosem olyan semmi mint régen.
fruzsi az egyetlen...istenerm...annyira véletlen volt h találkoztam vele...ez csak nem véletlen!
fél éve leszünk együtt 3án, pénteken...szinte hihetetlen, olyan kevésnek tűnik ez a félév, mintha egy hónap alatt elrepült volna az egész.
ráadásul anyám személyében isten kegyelme szakadt ránk. intercontinentalban egy igyen éjszaka meg reggeli, meg spa...ahh, már látom magam, ahogy ázunk a jacuzziban és hjaj de jó lesz.
elször úgy féltem, hogy most akkor kíns lesz vagy nem is tudom, de felbátorodtam, amint megjelent a fejemben a kép egy romantikus jelenetről, ami egy gagyi amerikai filmbe is bőven belepasszolna.
hát fél év az mégse semmi. ráadásul nekem drágácska rekord...minden téren :)
mikor az első hó leesett, akkor nekem megjött a menstruációm és mivel aludni nem bírok a fájdalomtól, és algopirin szerű dolgok után hiába kutattam, hát gyönyörködtem egy kicsit a hóban és reménykedem, hogy nem fog reggelre elolvadni. habár mondjuk reggel van, de ez nem ér mert kb most van a leghidegebb...
kb 1-2 órával ezelőtt keltem és kinéztem az ablakon, hogy hogy áll a hó idén és meglepődtem, hogy mindig ugyanolyan gyermeki rácsodálkozással nézem a hóesést. azon gondolkoztam, hogy felébresztem drágácskát de arra gondoltam, hogy reggel ő is látni fogja. aztán visszafeküdtem mellé és annyira fájt már, hogy szorítottam a kezét, nincs az az isteni erő ami őt felébresztené és aztán rájöttem, hogy fölösleges is lett volna, hiszen nem tud vele mit kezdeni.
emlékszem akkor ébresztettem fel őt éjjel, amikor beteg voltam és irtózatosan fájt a gyomrom. igazából akkor se volt semmi értelme, hogy felébresztettem...igazából az ember talán ilyenkor empátiát vár...vagy egyszerűen csak egy másik ember társaságát. de most nincs akkora baj.
nameg eszembe jutott a sanyi és már nem szorult össze a szívem csak az jutott eszembe hogy az ember mindent megbocsájt az anyjának mert ő az anyja és kész. elképesztő. apámnak alig bírok megbocsájtani ezt azt, és javarészt csak azért teszem mert muszáj,...nála lakom. szóval sanyi. ...mit lehet írni egy halott állatról?
tegnap a többiek partizni mentek. énmeg nem. mert helyette inkább mészihez bújva sírtam. jól érezték magukat, ami jó, mert ezekszerint a barátaim jól érzik magukat egymással.
és ma majdnem könnyek közt törtem kimert nem tudtam, hogy milyen kabátot vegyek magamnak. aztán megvettem az egyiket, anyukám közben szomorúen nézett és próbált vígasztalni.
ez a kamaszkor? lassan elmúlhatna már...
az idegesség miatt meg basztattam az arcomat, amitől csúnya lett, amitől még idegesebb lettem.
holnap nagymamámnál ebédelek és találkozom vandával és tibivl és ákos ott lesz...
apropó, ma nála voltunk mészivel és kitakarítottam. megnéztük a persepolis-t, mészi meg bealudt közbe. azt játszottam hogy dühös vagyok aztán meg azt, hogy igazából mégsem.
csúnya ronda és kövér vagyok...mitől ézem magam ilyen esetlennek?
hazafele sétála mészivel cigiztünk és eszmecserét folytattunk. olyanok voltunk mint egy intelligens bölcsész párocska. jóis az néha.
az idő meg mindeközben kicsúszik az ujjaim közül.
kedden kijöttem petitől és az ég olyan lila volt. házak pedig olyan sárgák. és az eső is úgy esett. minden egyben volt és azok a halovány sötétes színek. kijöttem a háznak a barna kapuján és éreztem, ahogy kiszáll a kezemből a mappa. ahogy a táskám egyszer csak egy hideg fuvallattá változik. minden ruhám szertefoszlik...
ahogy minden apró darabokra törik össze körülöttem. a házak az autók és a nagy nehéz buszok. minden összetörik. és az eső végigfolyik a testemen. olyan hideg. csak álltam a betonon és hirtelen éreztem milyen hideg. nem volt rajtam cipő. lenéztem és csak meztelen lábam volt ott. meztelen voltam. és az emberek nem látták. az összeomló világot sem látta senki.
és ebben a világban ahol minden apró elemeire hullott szét olyan boldog voltam. bimbózó virágoktól bizsergett az egész testem. minden lépés apró volt és reszketetett. aztán belejöttem. és elkezdtem futni. az emberek néztek. megálltam. már volt rajtam ruha. cipő is. mappa és táska. a hajamról az orromra csöpögött a víz. jött valami busz. felszálltam rá.
ez az egész...taszítóan romantikus...de ha a rajz testet öltene...a mienk lenne a legnagyobb szerelem a világon.
hát most hogy belemerültem a beszélő zen kis képregénybe és minden reggel elolvasok egy lao-ce versecskét (mindezt acélból, hogy kevésbé legyek ideges és lám működik, ami pozitív csalódás) rájöttem, mi az ami lehetetlenné teszi azt, hogy valódi buddhista legyek.
viszont van ennek az egésznek értelme. egy egészen másik világ amiből szintén ihletet meríthetek. a másik hogy az hogy csak a jelenre próbálok koncentrálni az aktuális pillanatra, elvonják a figyelmemet a jövőbeli problémáktól és nem leszek ideges. és a reggel elolvasott versecskén is gondolkodhatom ha úgy érzem hogy felfalnak a probléma hegyek. és az örökkévalóságon és a dolgok rendeltetés-szerűségéről való elmélkedés megnyugtató...a tao maga az ami megnyugtató. mert ettől érzem néha azt hogy a dolgok a maguk helyén vannak és ezáltal énis a legmegfelelőbb helyen vagyok.
most ébredtem fel egy iszonyatos álomból és azt hiszem ez ilyen intő jellegű álom volt. de borzalmasan éreztem magam....tényleg.
szóval dürer őszi fesztivál és egy menő szórakozóhelyen volt (nem is a dürerben) tök extrás meg minden. és ott volt az egész osztályom, wpeti(aki sokszor volt barátommá, gergővé változott) és persze drágácska is. ott a szórakozóhelyen táncoltunk meg koktéloztunk meg hasonlók...és én wpetivel táncoltam, ami nem tetszet drágácskának túlságosan de azt gondolta ez még belefér...aztán ahogy telt az idő és egyretöbbet voltam petivel kezdtem egyre sápadtabb lenni és szédülni meg izzadni mert tudtam hogy drágácska minden lépésemet figyeli. aztán emlékszem hogy valahogy kimentünk a helyről és drágácska észrevette az ismerőseit és el akrt rángatni erőszakosan, hogy bemutasson nekik és közben valamiért tömegek jöttek ki az utcára, és ahogy ment a tömeg egyszercsak elengedtem a kezét és elkezdtem futni amásik irányba. de olyan erőtlenül...hogy wpeti utolért. én meg kiabáltam, hogy menj innen. és utolért, megfogta a kezem és mosolygot...kézenfogva futottunk. aztán megnyugodtam, már csak sétáltukés közben hintáztattuk a kezeinket, amik egymást szorították. de hirtelen ottermett az osztályom és az osztályfőnököm és drágácska. és drágácska elkezdett velem ordibálni, hogy miaz, hogy elszököm és hogy látta, hogy mit csinálok egész este és ezzennel vége. belőlem meg végre kitört a sírás és könyörögtem, hogy ne hagyjon el. de elment. vissza a klubba. és mindenki engem nézett...aztán valahogy mi is visszamentünk és ilyen hajnali 3 lehetettt és utána már csak dress code volt és nem feleltem meg neki mert hérköznapi cuccban voltam. aztán wpeti megígérte hogy hazavisz és mondtam hogy rendben van de drágácskát kerestem egész éjjel és a legborzalmasabb részére alig emlékszem...hogy sírva szédülve próbálom meggyőzni, hogy még mindig szeretem és wpeti nem is jelent semmit. aztán elkezdtem öltözni, hogy elmegyek és dóri meg stéger dani kérdezték, hogy na most ki visz haza. én meg mondtam, hogy hát nem tudom. és kimentem és drágácska volt ott. azt mondta hazavisz és közben wpetire gondoltam, hogy de neki is megígértem. végül mégis beszálltam a suzukiba. mindketten sírtunk és iszonyatos nyomott sötét éjszaka volt kinn.
felébredtem és azt hittem drágácska odabújuk hozzám. de nem mert csak lehúzta rólam a takarót... úgyhogy én bújtam oda hozzá és letörölgettem a könnyeket, amikkel ébredtem. olyan hálás vagyok, hogy ezt csak álmodtam. meg kell szabadulnom wpetitől...
Nasszóval, van egy ilyen játék, amiben minden nap írnod kell magadról valamit - mit mondjak, nekem való ;), bááár.. nos, ez lenne az első:
1. nap: valami, amit utálsz magadban
najó mit is utálok magamban. igen megvan. ez annyira nem is nehéz feladat. sőt több dolog is van de akkor itt van egy:
utálom, hogy folyton kerítek magamnak valami problémát, még akkor is ha nincs. szar de ez van, változatok magamon. mert ezt muszáj.
mit szeretek magamban?
hmmm...szeretem, hogy önálló vagyok. azt hiszem tisztán ennyi.
Valami, amit meg kell bocsájtanod önmagadnak
jó kérdés...most olyan is lehet amit már sikerült? inkább olyan amit még nem. hmm...hát az hogy néha (mostanában folyton) ideges vagyok és mészin verem le aligha egy megbocsájtható dolog. vagy az, hogy a nagyszüleimet alig látogatom peidg tudom, hogy nemsokára meg fognak halni...ez se az igazi. a saját hibáim közül mindet megbocsájthatatlannak érzek...talán nem. nemtudom. ezen még gondolkoznom kell...
azzal, hogy apám orvos meg anyám gazdag sokat nyertem meg vesztettem is...és nem igazán tudom, hogyha a széklettel vannak problémáim akkor ez most előny vagy hátrány....félek, hogy a sok idegeskedés miatt reszket állandóan a gyomrom....
valami dokit kéne keríteni...
van ez a dürer őszi fesztivál és igazából szar, de hallgatható zenekarok lépnek fel és kedden tündivel már el is mentünk és ki is próbáltuk, hogy milyen ez az egész...jóóóó. mert kellemesen leültünk, söröztünk egyet és bementünk koncertre, ha nem volt kedvünk a dologhoz kimentünk cigizni és nagyon tetszett ez az egész.
aztán tegnap fruzsit is elvittük magunkkal, aki egész oda úton reszketett, hogy bence ott lesz-e és ha igen mi lesz és ha nem nem tudom és úristen. és amikor vettünk sört és cigit, az eladó csaj hülyén nézett ránk és megkérdezte, hogy elmúltunk-e 18 éesek. egymásra néztünk és felröhögtünk, hogy hát persze. mire a nő szigorú tanárnénisen nézett, és akkor lehajtott fejjel mondtam, hogy igen. és akkor találtunk egy karkötőt a földön, egy őszi fesztiválos karkötőt. fruzsira ráoperáltuk, szóval enki nem kellett enni és ez annyira tetszett, hogy tündi kapásból levette a hajgumiját, hogy spóroljunk 1000 forintot. de hát ezer forint az mégiscsak ezer forint. és akkor bementünk és fruzsit tanítgattuk cigizni, aki má egész ügyesen pöckölte le a hamut (végre nem a másik kezével). aztán elindultunk befele. fekete teve. túlélhető, mert legalább ki lehetett röhögni az énekest. de nem volt ez így rossz. és fruzsi nézelődött össze vissza, mi is kerestük a szemünkkel bencét, mert fru csak miatta jött hogy vééégre lássa. hát enm volt sehol. ezért fru fél12kor közölte, hogy akkor menjünk, mert így már az életnek sincs semmi értelme. az utóbbit persze nem mondta ki e látszott a szemén. hát nagy izgulás, hogy elérjük-e a metrót. hát természetesen nem értük el de ott voltunk a keletinél és jött az éjszakai, fruzsiért meg jött peti kocsival a nyugatihoz. ordibáltunk a másik olalról, hogy szálljon fel, SZÁLLJ FEL FRUZSI! de ő nem. mert nézegette majd a busz előtt kiugrott az úttestre és majdnem elcsapta egy taxi. röhögtem volna ha nem basztam volna fel az agyam azon, hogy miért szerencsétlenkedik ennyit. a taxis persze kurvaanyázott rendesen. fruzsi meg reszketett. jól lebasztam, hogy a keletitől minden éjszakai megáll a blahán és hogy nem véletlenül mondtam, hogy nézzen éjszakait hazafele. tündi csitítgatott, hogy nincsen semmi baj. hát persze nem is volt. jött egy 5ös busz felraktuk és elment.
annyira ki voltam akadva és pisilnem kellett és éhes voltam. go meki, japánoktól elkértük a számlát és pisiltünk és elgondolkoztam azon, hogy éjjel mindenféle váratlan helyzetben a mi generációnk már meg tud szólalni angolul. aztán girooosz. és vissza a dürerkertbe.
ott odajött hozzánk 2 srác. én lilla voltam és a moméra jártam tündivel együtt , aki noémi volt. továbbá én el voltam már jegyezve. 20 évesek voltunk. tündi arcáról nem tudtam eldönteni, hogy csak szarul van vagy a srcáok idegesítik őket, szóval teljesen egyértelmű utalásokkal elküldtem a srácokat tündi meg görnyedt a fájdalomtól. akkor hátha elérjük az ő éjszakaiját. hát nem értük el. fel akartam hozni ide de drágácska nem vette fel én meg tiszta ideg lettem h most hova vigyem tündit. anyját felhívtuk aki 2körül odaért. biztos a kajától lett rosszul, nem is mentünk tegnap este sehova...ami nem feltélen volt egy hátrány. remélem manónak már semmi baja, meg az anyja sem ölte meg... és akkor idértem és szétkapcsolva. még mindig nem csöng ki a telefon. lőrinc persze ébren volt, szóval bekopogtam az ablakán és bemásztam. jót röhögött mikor elmeséltem, hogy mi volt. aztán bejöttem drágácska szobájába és aludt mint a tej. én meg suttogva ordibáltam (hogy fejezzem ezt ki másképp?) hogy felvehetné azt a kibaszott telefont és tündi meg nem tudom...mindenfélét mondtam, mire kinyögte hogy nyitva volt az ajtó. na erre nem tudtam már mit mondani. csak bezártam az ajtót, felvittem egy takarót és durcisan elaludtam. közben eszembe jutott jandó, aki mondta hogy megfogadta, hogy durcisan nem szabad elaludni. meg anyám, aki mindig feljött hozzám, amikor mérgesen lefeküdtem. ránéztem drágácskára. már aludt. és arra gondoltam másnap biztos jobb lesz.
persze jobb is lett. de fruzsi...sokat gondolkoztam ezen, hogy most mi legyen. mármint, csak bele kell szoknia ebbe a dologba vagy ő alapból nem ilyen? jó lenne vele beszélni. fel is hívom...
November 2 at 12:27am
nem mentem edzésre, ami azért elég szánalmas tekintve azt, hogy ez csak a második lett volna, de hát most mit csináljak, amikor eszembe jutott az, hogy ma haza kell mennem és majdnem elsírtam magam. más is ennyire fél?
aztán elmentünk a balatonhoz és olyan nagyon jó volt. sétáltunk hosszan és meleg volt ésésésé...hjaajjjj. nagyon szerettem az egészet. akkor és ott mentes voltam mindenféle problémától. végre. ma meghaza megyek. legalábbis kéne. és edzésre se mentem...szánalmas.
na meg hétvégén ott aludtam frunál és észrevettem, hogy tartanak betétet meg tapont egy koskárkában a wc-kben és egy olyan házban, ahol ennyi lány van ez a legjobb megoldás. és közben rájöttem, hogy már nem is titokban hanem teljesen nyíltan és őszintén szeretnék annak a családnak a tagja lenni. hogy amikor eszter nem alszik ott helyette lennék én és amikor megjön akkor azt játszom, hogy elváltak a szüleim és hol egyiknél, hol másiknál vagyok.
ja és még valami. mikor mentünk a balatonhoz megint brigifóbiám lett és drágácska azt mondta lassan már sportot űzök a dologból és láttam a fején, hogy már megint csak fárasztom a hülyeségeimmel. és ma ahogy feküdtem mellette és már megint el akartam magam sírni rájöttem, hogyha tudta volna, hogy egy ekkora probléme-csomagot kap velem együtt biztos soha nem kezdünk el járni.
de mostmár mindkettőnknek késő...már túl szeretjük egymást...én legalábbis biztosan.
ahogy ültem a buszon elmerengtem, hogy vajon mi akadályoz meg abban, hogy leszálljak a lánchídnál, kellemesen elbattyogjak a közepéig, körbenézzek, komotósan megszabaduljak a cipőmtől, majd egy hirtelen mozdulattal átugorjak a korláton? mondjuk mészi kulcsai a zsebemben voltak, szóval elbasztam volna egy délutánját a kulcsmásolással, de ez csak így utólag jutott eszembe...
merthogy tudtam, hogy végig fogok menni a városon- és már el is hagytam a lánchidat-, hogy az andrássy úton suhan a busz és amikor a bajza utcához érek én le fogok szállni és sétálni a lakásig, miközben olvasok valamit, mert mindig ezt csinálom. egyik nap sem telik másképp mint a többi és csak azért, hogy egy napomat olyan módon tegyem rendhagyóvá, hogy hirtelen utolsót csinálok belőle, elméletem szerint 10 embernek fog tartós fájdalmat okozni az életében. a többiek úgyis sorra elfelejtik.
mert hát ki is emlékszik az ilyesmire, amikor a szomszédban mármegint üvölt a gyerek és nem lehet tőle aludni, vagy hogy már megint mennyi a matekházi és amúgyis miért van ilyen hideg...
szegény lány, ha tudta volna, hogy rajtam kívül már alig emlékszik rá valaki, talán nem is ugrott volna a vonat elé. megállt volna. megnézte volna ahogy a voat az orra előtt elhúz. aztán hazament volna és a szülei leszidták volna a lógás miatt. másnap bement volna és ugyanolyan magányos lenne mint én most.
csak ha élne akkor lehet, hogy megismerkednénk és jóba lennénk...ki tudja?
lenne mégegy barátom, akinél tölthetnék egy éjszakát, csakhogy ne kelljen hazamennem.
merthogy nem akarok hazamenni. most egy ideig nem. de se mamához se papához. és a tudat, hogy emiatt másokra vagyok utalva szörnyű.
így belegondolva biztos van bennem valami furcsa, ami miatt a szüleim meg akarnak tőlem szabadulni. mert nem gondoltam volna, hogy azzal a kijelentésemmel, hogy "mikor mamát szidod el sem hinnéd mennyire hasonlítotok...", képes voltam annyira felhúzni papát, hogy síra üvöltözött velem, hogyha mégegyszer ezt mondom, akkor nem érdekli hova megyek de kidob a lakásból és több nem vagyok a lánya. igaz akkor már fél üveg unicumon túl volt és a konyhában beszélgettünk, amikor megitta a másik felét. nagyon komoly arccal mondta, hogy mennyire jól rajzolok és mennyire tehetséges vagyok. ezalatt én reszkettem, hogy túl sokat fog inni, hogy molesztálni akar majd. pedig soha nem tenne ilyet, hasonlót sem csinált. de hát vannak rossz emlékeim, amik nem tűnnek el. és akkor elkezdett zokogni én meg megöleltem és legszívesebben feltéptem volna az ajtót és kirohantam volna a lakásból, ki az utcára, minél messzebb. de csak elmentem zuhanyozni és lefeküdtem alidni. reggel megmondtam, hogy ma mészinél alszom és talán hétfőn vagy vasárnap megyek haza. bár soha ne jönne el ez a nap...de most hova menjek? most melyik a jobb? annyira félek papától, amikor iszik. nem tudom, hogy mama hidegsége és sokszor utálata a jobb vagy ez. mészi meg mindig mondja, hogy költözzek hozzá. és ha már nem fogjuk szeretni egymást? el kéne kezdenem dolgozni, hogy minél hamarabb elmehessek valahova. akárhova.
hát igen. az apukája feleségétől. rékuci mindig kap a fejére, hogy buta. meg hogy miért nem kenegeti az arcát. rékuci kikap az anyjától, hogy menjen azonnal és költözzön oda. meg azért is hogy nem tanul színötösre. rékuci miért nem jössz a buliba? rékuci annyit ülsz a gép előtt, mostmár nekem kell. meg hogy nem eszem rendesen. mikor egy tehénnek érzem magam...és fogyok fogyok. rékuci ne sírj, nem szabad sírni. meg hogy legyen saját stílusom. nekem miért nem szabad kiabálni?
már megint csak félek. hülyén viselkedem és kikészít ha belegondolok, hogy nincs velem. mi lesz ha nemsokára megunja a hisztiket és azt, hogy mindig beleszólok mindenbe? komolyan mit csináljak nélküle?
...annyira félek már megint...
így el fogom veszíteni. nem is emlékszem, hogy mit csináltam nélküle. hjajj istenem már megint sírok. de komolyan nem emlékszem. előtte nekem nem is volt életem. mivan ha megunja, hogy állandóan rendbe akarom hozni az életét? vele is túl erőszakos vagyok?
az apja akarok lenni, aki nincs. az anyja akarok lenni, akivel nem beszélget. a legjobb barátja akarok lenni, akit még nem talált meg. a szerelme akarok lenni, aki vagyok. bár ne lenne saját életem...és akkor csak vele lennék.
még ma reggel 7körül
de rohadt jól fog ez a toll. szóval a tegnap este igencsak érdekes alakult, kezdve azzal, hogy mészi átjött és mesélte, hogy szerinte ebből pót zh lesz. azért meglepődtem. azt mondta egész nap gyakorolt. de már megint nem jár be. most pl 1 tantárgyat rendszeresen kihagy és van, amikor önkényesen úgy dönt, hogy ő ezt otthon is meg tudja tanulni. kíváncsi lennék, ha az orvosira járna otthon álnna neki boncolni? tegnap befeküdtünk az ágyamba és azt mondtam, hogy játsszunk egy játékot. akkor találtam ki, de szerintem egész jól sikerült. a lényeg az volt, hogy mondtam valamit amit szeretek, aztán mondott valamit ő is. így váltogattuk egymást és mondtunk színeket meg helyeket, embereket és mindenfélét. aztán arra kértem, hogy mondjon konkrét dolgokat, amik válaszolnak a hol, mikor, mit kérdésekre. nehézkesen kinyögött párat. nem ment neki jól. olyan zavarban volt, hogy elbújt előlem a takaró alá és nevetgélt. azt mondtam, hogy hihetetlen, hogy előttem szégyelli magát, amikor csak kérdezgetem. ráadásul...semmit nem konkretizál a fejében. még ilyen egyszerű dolgokat sem. mondtam, hogy kéne legalább 1 embernek lennie, akivel meg tudja beszélni a problémáit mert egyedül nem tudja őket megoldani és nem kéne szégyellnie magát amiatt, hogy nem megy minden simán...vagy éppen sehogy. aztán hirtelen ledöbbentem, hogy az az ember végképp nem én vagyok, akivel beszéget. rajtam kívül senki nem foglalkozik a sulijával (és ezt minden túlzás nélkül). ezért mindig én avgyok az, akitől rossz kedve lesz és szinte faggatja, hogy mi a baj az iskolával, hogy miért nem szeret bejárni. én leszek, akit utálni fog és mindez meg is érné ha utána nélkülem összejönne neki valami és később lenne egy normális melója, amit még szeret is. ha ehhez az kell, hogy én ne legyek mellette, ha csak nélkülem tudna utána boldog lenni, akkor azt hiszem már megérte az egész. csak az a kérdés, hogy én utána tudok-e nélküle boldog lenni. de talán most ez sem számít igazán. aztán este ezt ugyanígy elmondtam neki (aláhúzottat leszámítva). ő háton feküdt, én hátatfordítva neki az oldalamon és magamhoz öleltem a karját. kérdeztem, hogy nem vagy velem boldog? azt válaszolta, dehogynem de ezekszerint nem látszik és bízzak benne de ezt már annyiszor kérte. azt mondta fáradt. és én éreztem, hogy ezalatt csak folynak és folynak a könnyeim a párnára és a karja is tiszta víz lett. ami a legjobban bántott, hogy tduta, hogy sírok de nem ölelt át. haragudott rám. hamar elaludt én meg lementem. felhívtam fruzsit. az volt az első, hogy elsírtam magam a telefonba. aztán bő 40 perc után már nevettem. megköszöntem fruzsinak, aki mégegyszer elmondta, hogy el se tudom képzelni, hogy mészi engem mennyire szeret. befeküdtem mellé és alig tudtam elaludni. zaklatott voltam és hülyeségeket álmodtam. felébredtünk reggel. már nem haragudott. visszaaludt. én meg lementem és mondtam mamának, hogy ma hazamegyek. azt mondta, te tudod...apáddal akarsz lenni a koszfészekbe menjél! megsértődött rám. mészi miatt is haragszik, nem szereti, hogy ennyit vagyunk együtt. én meg őt nem szeretem...nagy cucc. nem esett jól. borzalmasan szomorú vagyok és elképzelni sem tudom mi lesz. részemről ez így nem maradhat. nem akarok már többet sírni a hülye suli miatt! sok ez nekem. csak 17 vagyok, nem bírom egy 20 évesne kitalálni az életét. főleg, hogy ő semmit nem segít benne és semmit nem akar és nem hajlandó tenni semmit. megint sírhatnékom van. tegnap azt is mondtam, hogy bár brigi lennék, akit ez az egész nem is érdekelt. tényleg brigi akarok lenni...mert mészi mellett lehet, hogy csak briginek lehet lenni...fogalmam sincs....
húhadehúha. most láttam egy csajról fotókat a sulimból. magukat fotózgatták a barátnőjével, van kb vagy 40 kép. ezeknek háromnegyede olyan mintha egy erotikus hírdetéshez készültek volna. rengeteg képen nincs rajtuk felső, vagy csak melltartóban vannak, vagy úgy tesznek mintha széttépnének egy bugyit miközben az egyik melltartóban van...hűűűha. mármint. nem is tudom. ami a legpoénosabb az egészben, hogy nem csodálkoztam el a dolgon.
azon gondolkozom, hogy a mi generációnk csak pár színes/fekete fehér képet talált az anyukáink tini korszakából. nekik csak most lett facebook felhasználójuk, amin egy mostani kép van, ami 1-2 éven belül készült.
és a mi gyerekeink? ha ez így halad tovább akkor ugyé az akcelerációs folyamat miatt kb. 6-7 évesen lesz felhasználójuk majd egy akkor népszerű közösségi oldalon...esetleg ugyanígy marad a facebook. ha annak a lánynak a gyerekei kíváncsi lesz arra, hogy anyu hogy nézett ki tizenévesen akkor a félmeztelen fotókat is megmutatja? esetleg megtartja?
és én ezt a blogot akkor is írni fogom, amikor 30 leszek vagy megartom?
hű...ez összevissza lett meg nem is fejeztem ki rendesen magam, de nem vagyok túl jól...
este átjött és ittaludt. hála istennek. olyan jó volt. kár, hogy annyira fájt, hogy alig tudtam rá figyelni. végig arra gondoltam, hogy miért nem tudok hányni. reggel hatkor amikor felkelt már láztalan voltam...végre. megint megpróbáltam hányni és kb. már sírni akartam, hogy megint nem sikerült. annyira fájt, hogy egyhelyben nyöszörögtem. mikor elment akkor végre sikerült valaminek kijutnia. na azóta 5percenként járok ki. csak azt sajnálom, hogy amikor már jobban vagyok nincs itt. azért remélem estére nem esek vissza. rajzra is kéne menni...de mondjuk így, hogy 5percenként kimegyek nemtom mennyire érdemes. a másik, hogy mama el akar rángatni orvoshoz apám meg tiltakozik. kb retteg attól, hogy hozzámérjen bármiféle orvos. utálja őket. csak még inkább beteg lenne miattuk az ő kislánya.
hjjajjjj olyan jó, hogy itt volt. komolyan el sem hiszem, hogy tényleg idejött és ápolgatott. még egy ilyen srác mint ő nincs, aki csak azért felkel hatkor, hogy este nézhesse ahogy a barátnője hányni próbál. nélküle biztos sírtam volna. nagyon nyomorultnak éreztem magam este.
