hát most hogy belemerültem a beszélő zen kis képregénybe és minden reggel elolvasok egy lao-ce versecskét (mindezt acélból, hogy kevésbé legyek ideges és lám működik, ami pozitív csalódás) rájöttem, mi az ami lehetetlenné teszi azt, hogy valódi buddhista legyek.
- túl hiú vagyok...mitagadás sajnos ez igaz rám. ezért sportolok, nem azért, hogy elmélyüljek. és ezért szedem a szemöldököm is...egyszerűen csak szép akarok lenni
- túl fontosak nekem az anyagi javak. egyébként annyira nem de a körömlakkok vásárlása és az, hogy mindig rí a szám valami új ruha iránt egyértelműen ezt támasztja alá.
- szerelmes vagyok mészibe. még a barátaimba is. de még a reggeli napfénybe az esőbe és a zenébe is.
viszont van ennek az egésznek értelme. egy egészen másik világ amiből szintén ihletet meríthetek. a másik hogy az hogy csak a jelenre próbálok koncentrálni az aktuális pillanatra, elvonják a figyelmemet a jövőbeli problémáktól és nem leszek ideges. és a reggel elolvasott versecskén is gondolkodhatom ha úgy érzem hogy felfalnak a probléma hegyek. és az örökkévalóságon és a dolgok rendeltetés-szerűségéről való elmélkedés megnyugtató...a tao maga az ami megnyugtató. mert ettől érzem néha azt hogy a dolgok a maguk helyén vannak és ezáltal énis a legmegfelelőbb helyen vagyok.
