mikor az első hó leesett, akkor nekem megjött a menstruációm és mivel aludni nem bírok a fájdalomtól, és algopirin szerű dolgok után hiába kutattam, hát gyönyörködtem egy kicsit a hóban és reménykedem, hogy nem fog reggelre elolvadni. habár mondjuk reggel van, de ez nem ér mert kb most van a leghidegebb...
kb 1-2 órával ezelőtt keltem és kinéztem az ablakon, hogy hogy áll a hó idén és meglepődtem, hogy mindig ugyanolyan gyermeki rácsodálkozással nézem a hóesést. azon gondolkoztam, hogy felébresztem drágácskát de arra gondoltam, hogy reggel ő is látni fogja. aztán visszafeküdtem mellé és annyira fájt már, hogy szorítottam a kezét, nincs az az isteni erő ami őt felébresztené és aztán rájöttem, hogy fölösleges is lett volna, hiszen nem tud vele mit kezdeni.
emlékszem akkor ébresztettem fel őt éjjel, amikor beteg voltam és irtózatosan fájt a gyomrom. igazából akkor se volt semmi értelme, hogy felébresztettem...igazából az ember talán ilyenkor empátiát vár...vagy egyszerűen csak egy másik ember társaságát. de most nincs akkora baj.
nameg eszembe jutott a sanyi és már nem szorult össze a szívem csak az jutott eszembe hogy az ember mindent megbocsájt az anyjának mert ő az anyja és kész. elképesztő. apámnak alig bírok megbocsájtani ezt azt, és javarészt csak azért teszem mert muszáj,...nála lakom. szóval sanyi. ...mit lehet írni egy halott állatról?
