kedden kijöttem petitől és az ég olyan lila volt. házak pedig olyan sárgák. és az eső is úgy esett. minden egyben volt és azok a halovány sötétes színek. kijöttem a háznak a barna kapuján és éreztem, ahogy kiszáll a kezemből a mappa. ahogy a táskám egyszer csak egy hideg fuvallattá változik. minden ruhám szertefoszlik...
ahogy minden apró darabokra törik össze körülöttem. a házak az autók és a nagy nehéz buszok. minden összetörik. és az eső végigfolyik a testemen. olyan hideg. csak álltam a betonon és hirtelen éreztem milyen hideg. nem volt rajtam cipő. lenéztem és csak meztelen lábam volt ott. meztelen voltam. és az emberek nem látták. az összeomló világot sem látta senki.
és ebben a világban ahol minden apró elemeire hullott szét olyan boldog voltam. bimbózó virágoktól bizsergett az egész testem. minden lépés apró volt és reszketetett. aztán belejöttem. és elkezdtem futni. az emberek néztek. megálltam. már volt rajtam ruha. cipő is. mappa és táska. a hajamról az orromra csöpögött a víz. jött valami busz. felszálltam rá.
ez az egész...taszítóan romantikus...de ha a rajz testet öltene...a mienk lenne a legnagyobb szerelem a világon.
