hívogat nagyon nagyon sokszor és sosem adja fel és kierőszakol belőlem mindenféle találkozókat és nem tudom, miért nem adja fel, pedig tudja, hogy van barátom a hangját is hallotta a telefonban. fruzsi meg azzal jött, hogy valami meg fog változni ha találkozom petivel. ilyenkor persze automatikusan mészire gondolok, hogy talán elveszítem őt mert féltékeny lesz.
amúgy a fél év megünneplése a hotelben és az iguanas vacsi elképesztően jó volt, ez egy közbeékelés volt.
amúgy is olyan hülye vagyok mostanában, el sem tudom képzelni mi lenne velem nélküle és most megint ez a baszott suli amin megy a dráma.
észrevettem egyébként, hogy az emberekre olyan hatással vagyok hogy basztatni akarnak, nem tudom miért van ez.
fruzsi persze azt mondta, hogy vagy így vagy sehogy. de hogy fogadjam el tele ambíciókkal, hogy Az ember Akit Szeretek tengődik a világban céltalanul. és mesélt nekem mégvalamit fru, az unokatesójáról, aki szintén ilyen és meggyőzhetetlen bármiről is. és szeretem. meghalok nélküle. tanuljam meg elfogadni? ő is annyi mindent elfogad tőlem végülis. nem fogom hagyni, hogy vége legyen. Ez Az Amiért Érdemes küzdenem.
na most hogy mondjam le?
2010.12.04. 20:25 kelda
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://5minutes.blog.hu/api/trackback/id/tr62493382
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.