5 perc távlatából

megadtam neki a blogom címét na. hát nem tudom jó volt-e. elvégre ebben a szarban minden mésziről és a magányról szól. pedig már nem vagyok ilyen. azt szeretném ha nem is ismerné meg ezt az egészet, ami volt. persze már lehet, hogy késő...ha csak nem lusta elolvasni, mert sok és hosszú :))
de igazából nem tudom, csak attól tartok, hogy olyan dolgokat fog látni rólam itt, amit sose feltételezett volna rólam. najó mi lehet olyan borzalmas ebben a blogban?
igazából számomra ez az egész oldal pusztán a múlt. mészi miatt kezdődött és talán itt is kéne, hogy vége legyen.
ez érte szólt. neki szólt. kicsit persze magamnak is. de mindenre emlékezni akartam, mert azt hittem tavaly nyáron, hogy megtaláltam az igazit.
nem is tudom, hogy hihettem ezt...vagyis de.
mama zárcseréje meg papa ivászata. hmm. nem tett nekem akkoriban jót. ami a vicces, hogy mégis csak én maradtam meg szeretetben. hogy is fogalmazzam meg ezt normálisan...én még mindig felmentést adok a családtagoknak, amiért családtagok. szeretem őket.
annak ellenére, hogy mindenki megszabadulni próbált tőlem 1 éven keresztül. hahaha...kíváncsi lettem volna, hogy mi lett volna ha mamának sikerül kipaterolnia angliába. akkor azt mondta nagyon jó lehetőség és meg kéne próbálnom. a lelkemnek is jót tenne ha 1 évig kb haza se jönnék. mindezt nagy szeretettel fogadtam volna ha mondjuk nem dobott volna ki otthonról előző nap :D
ami a vicces, hogy mindig hazajártam hozzá. papához. annak ellenére, hogy totál be volt rúgva sokszor. segítettem a bébivel, akkor is ha edit állandóan kikapta a kezemből, mondván hogy biztos elejtem.
mind összeszoktunk.
mindent megszoktam. mindent megszerettem mostanra. ha valamikor el kéne mennem innen, az talán most lenne.
most szívesen összepakolnék, most mosolyogva el tudnék menni messze.
bárcsak anno lett volna elég bátorságom biciklire ülni és eltűnni egész nyárra. bánom, hogy annyira féltem a dologtól. remélem egyszer sikerülni fog.
haha. az a sok hely amit megálmodtam magamnak.
azt hiszem ennek az egésznek itt a vége. a legvége. az az ember, aki ezt elkezdte már nem én vagyok. nem azt mondom, hogy felnőttem (persze azt is). megváltoztam.
élmény volt ezt a blogot írni, visszaolvasni és minden bejegyzést mészinek ajánlani. de már annyira nem érzek iránta semmit, hogy azt sem akarom, hogy olvassa ezt. tudjon a dolgaimról...
nem csak neki van vége. hanem az agóniának. mindennek ami akkor volt.

a folytonos vitáknak. a sírásoknak. a kialakuló anorexiának.  a lebaszásoknak. menekülésnek. hisztérikus sírásoknak esténként.

nem tett tönkre. nem keserített meg. megváltoztatott. de nem bánom.

"az állandóságnak végtelen sok formája van, míg az alkalmazkodásnak csak egy módja"