5 perc távlatából

nem is tudom, hogy papa hány "ok" sms-ét törölötem ki...
na meg ma együtt ebédeltünk mamával meg ákossal (étkezéseim száma hirtelen lecsökkent a napi 1re) és kicsit kiakasztó ezeket a családi dolgokat megbeszélni.
hogy amikor azt hiszem minden okés, hogy én jól vagyok ákos a szemembe vágja, hogy az életem mennyire nincsen rendben. ...hát persze, hogy nincsen rendben! nem nagyon szeretnek a szüleim meg ő se igazán...nem is törődik nagyon velem senki, azon kívül, hogy agyba főbe pénzelnek...
habár ákoshoz képest még azt se.
és akkor ákos telefonált mészivel, hogy mennek inni este...és annyira szarul éreztem magam. a bátyáma volt barátommal megy szórakozni, aki kurva szemét volt velem...mama is elhúzott istvánnal az ikeába, amint hazaértünk.
egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy segítségre van szükségem. az hogy a rajzba menekülök nem teljes megoldás. el kéne járnom pszichológushoz, akit se mama se papa nem ismer....nem is kéne tudniuk róla.
csak szeretnék jól lenni...ezért gyűlölök a családommal lenni.
ezért szeretek egyedül lenni.
és semmit...de semmit nem tudnak rólam! úristen. semmit sem tudnak rólam. még mészi is többet tud a kelleténél.
na azt is bánom, hogy elmondtam neki most már.....

mikor ákos kérdezte fennhangon, hogy na akkor én miért nem akarok velük terápiára járni...talán azért nem, mert nem akarom őket többet látni a kelleténél...nem csak ők kettejüket, az egész családomat. nem szeretem őket mostanában.
és már mészihez se tudok előlük elmenekülni...habár jobb is...legalább nem kell egy 21 éves gyereknek az anyját játszanom. pedig azzal is könnyebben megbirkóztam mint a saját életemmel.
úgy érzem egyedül vandával van miről beszélgetnem az egész családból...
talán csak ő érti meg, hogy hogy érzek.