5 perc távlatából

lassan ez az egész hónap nem az én napom...
annyit meséltem mindenkinek a múlt szombatról, hogy ma este biztos valami leszbikus mutatványt várnak tőlem, amire úgy érzem most képtelen lennék, de meglátjuk: hátha akad valaki...
meg aztán sokat gondolkozom kristófon. mióta azt hiszi, hogy a lányokat szeretem egészen más a kapcsolatunk. hozzám mer érni, bensőségesebb dolgokat mond. ez azt jelenti, hogy eddig félt tőlem. ez az srác...megőrjít. közbe fruzsi meg leakadt róla. valahol azért örülök neki.
mióta mészivel vége az egész világ vett velem egy nagy fordulatot és most alig bírok a lábamon állni.
valami új kezdődött volna azzal a szombat estével?
igen.
az hogy megtehetem. amiről annyit beszéltem, ami után annyit vágyakoztam. mindent megtehetek. mindenkivel.
és persze a legrosszabb ilyenkor rájönni, hogy habár ott a lehetőség mégsem vagyok ilyen.

és tündi milyen? velem milyen? és milyen lesz ha hazajön? milyen messzire kell elmennie ahhoz, hogy elkezdjek neki hiányozni és azt gondolja, hogy meg kéne beszélnünk?
talán japánig is elmehetne...akkor se mondana semmit...'fáradt vagyok.....'

és most hogy tündi elment valami űr van bennem.
nem amiatt hogy fizikailag nincs itt.
talán már lelkileg se lesz soha?

fruzsit szeretem. és ma itt alszik nálunk. megismertetem mamával. jó cucc lesz.

semmit nem akarok. rajzolni se. megint rámtört a nihil.
azt gondoltam, hogy a lányokkal való csókolózás betömi majd a lyukakat az életemben.
valahogy így is van.
mert ez új.
ez más.
ilyen még nem volt.
de ezt is megszokom.

mert én mindent megszokok.