5 perc távlatából

tegnap berúgtunk, mivel hát szülinapom volt (jajj de jól esik magyarul írni). sokan voltunk és sok ajándékot kaptam. és hjajj annyira aranyosak voltak, annyira kedvesek és édesek. tényleg tényleg tényleg. tök jól összejött a társaság.
és aztán sorra léptek le az emberek. ákos meg azt mondta nem jöhetek újra össze mészivel.
mészi.
mészi...
beszélgettünk este. pont elsírtam magam, amikor krisztiánék megérkeztek. és az este felét vele töltöttem.
jól berúgtam. hazataxiztunk. a legnagyobb csendben beosontunk és csókolóztunk. szülinapom van, ezért azt kérhetek tőle amit akarok. még most is összeszorul a gyomrom és nedves lesz a szemem ettől az egésztől. aztán persze történt, aminek történnie kellett.
és én akkor azt mondtam: tudom hülyeség ez az egész, de szeretlek. mondd ki te is!
és ő azt válaszolja: énis...énis szeretlek réka.
és elkezdtek folyni a könnyeim. abbahagyta. és beszélgettünk, amíg világos nem lett. úgy tettünk, mintha még mindig együtt lennénk. sokszor kívántam ezt és most teljesült...hogy csak még egyszer. csak utoljára. aztán 5 óra lett. kezdett kivilágosodni. én meg nem akartam, hogy ott aludjon, mert a reggel az egészen más. hazaküldtem. elvitte az egyik pólómat. én meg szorítottam magamhoz az övét. azt akartam hogy itt hagyja. de így is egész álló nap sírok, nem kell nekem ahhoz a pólóját szagolgatnom. és amúgy is fel tudom nagyjából idézni az illatát. csókot nyomott a homlokomra és nehézkesen elindult.
hát ez lenne a vége? hát ez volt az igazi vége ennek az egésznek?

miért nem tudok szeretni valakit, akinek bedagadt szemekkel és reszkető ajkakkal is szép vagyok?
miért sírok ha nem szeretem?!

Sometimes I wish we could just pretend
Even if only for one weekend
So come on, Tell me
Is this the end?