tegnapannyira beleéltem magam abba, hogy mészi és köztem valami megváltozott, hogy sírás lett a vége, mindkettőnk részéről. aztán tegnap délután mielőtt elmentünk volna kocsmázni ledöglöttem aludni, utánam jött, lefeküdtünk...és olyan volt mintha csak ezért lenne velem. nem mertem neki megmondani, hogy nem akarom, mert attól féltem, hogy akkor ilyen ridegnek fog tartani. olyan furcsa volt az egész....utána persze elaludtunk, és arra riadtam fel, hogy nem ölelkezünk, nem is szeret már engem.
és miután hazajöttünk nagyon furcsát álmodtam...
csak homályosan emlékszem. tél volt, nagyon hideg tél. mindig mindent óriási hó borított és ha az ember letett valamit, rögtön porhó belepte. éppen a suli felé mentem egy busszal, amin csak én meg kristóf ültünk. magyaráztam neki mésziről, hogy menyire furcsa ez az egész és nem is értem egyáltalán. kinéztem az ablakon, meredek szikalafal mellett ment az út, a fal be volt borítva a ráfagyotttrópusi növényekkel, a másik oldalon látszott, ahogy a hó esik be a szakdékban álló esőerdőre. majd visszanéztem kristófra, aki megcsókolt. én meg hagytam, becsuktam a szemem és nem gondoltam semmire. később mikor kinyitottam még mindig ott volt és ellöktem magamtól, elkezdtem sírni, hogy mészivel mindennek vége, hogy hogy csalhattam meg őt, hogy lehettem ilyen hülye. kristóf meg értetlenül nézett és nem mondott semmit. odaértünk a busszal és egy meredek úton kellett felmenni, amit kér oldalról ugyanolyan erdő borított mint a szakadékot. nagyon jeges és csúszós volt. elindultam fölfelé és útközben találkoztam zsófival (osztálytárs), aki teljesen úgy viselkedett mint izabell. a fagyos betonút végén egy sziklába felkapaszkodva sikerült elérnünk egy tisztásra, ahol már nem volt hóvihar. ott volt az ofőm, vera néni és valami 5 éves gyerekkel beszélt az érettségiről vagy a nyelvvizsgáról. csupa kisgyerek rohangált maguk után húzva sárkányrepülőket. a liget tele volt gyümölcsfákkal. én meg ott álltam a éli kabátomban. zsófi engem nézett. én meg belenéztem a napba.
