ma voltunk bátyám egyik ismerősénél, bálintnál. bátyám oda van a srácért, tetszik neki ez a füves lecsúszott életforma...most hogy már hazaértünk visszagondolva elég ijesztő volt egy ilyen leamortizált személyiséggel találkozni testközelben.
ahogy ott ültünk a kanapén és néztük a meccset valahogy drágával ketrtesben maradtunk (megbeszéltük, hogy ez az én special skill-em...meglátnak és kettesben hagynak minket) és kérdezte, hogy papáék holnap hányra jönnek haza. elszonytolodtam. eddig bele sem gondoltam, hogy ennek valaha is vége lesz. és most pedig, egy fél napunk van még együtt és én nem tudom, hogy hogy fogom kibírni, mikor hazajövök és ő nincs itthon. vagy képes leszek-e aludni a szuszogása nélkül.
az a két hét egyike volt életem legszebb időszakának. bár az egész nyaram így tölthetném. vagy az egész életem...
