felkeltünk, 5 óra alvás után. mikor tegnap este lejöttünk szex után még iszogatni és igazából az az érzésem volt, hogy minket olyan erős kapocs tart össze, hogy nem kell megérintenem, sőt...biztos voltam benne, hogyha kilóméterekre lenne tőlem is ugyanígy éreznék. reggel már megváltozott ez az érzés. sajnos ez a 3 év, ami köztünk van ledegradál engem az ő szemében valami gyerekké, akit persze szeret, de nem tud tőle mindent komolyan venni. reggel tisztán láttam már, hogy egyszer ezt fogom neki mondani: szeretlek, de te nem tudsz engem komolyan venni, így képtelen vagyok erre. de ez még elég messze van. egy részem reménykedik, hogy sosem jön el ez a nap. dehát hiába vagyok én ilyen romantikus kislány, attól az élet még ugyanolyan.
ma van az utolsó napja a vakációnak, amikoris anyám üres lakásában éljük a kis családi életünket. nem sajnálom, hogy vége van...ahogy ezt leírtam elszállt minden erő a kezemből. tényleg ilyen sokat jelentenének nekem az ilyen kis apróságok? az ilyen kis 4napos szünetek, távol a szülőktől? drágácska azt modta, hogy olyan érzése van, mintha valami táborból mennénk haza, hogy összerámolunk és elmegyünk. megeshet, hogy nem csak nekem jelentett ennyit ez az egész.
most hogy itt ül mellettem, és nézem az arcát, azon filózom, hogy maradhatunk-e így egy életen át. furcsa, mikor az ember életében először él meg egy érzést....mikor először éli meg ezt az érzést. na most felállt és elment, kegyetlen az élet. bátyámmal beszélget. hallgatni ahogy nevetgélnek visszakanyarítja a gondalataimat arra, hogy milyen jó lenne így hármasban élni. sosem volt még bennem ekkora vágy az állandóságra, és mégis olyan ambivalens. amint jobban beleélem magam, hogy ebben a kelemes ködben amardunk egy életen át, elborzadok és összeszorul a gyomrom, hogy menyi mindentől megfosztanám magam, és hogy az élet mégiscsak milyen rövid. ilyenkor mintha két felem lenne. két álláspontot képvisel az agyam két fele. a bal azt mondja, hogy élet rövid és annyi minden vár még rám, hogy menni kell, csinálni, aztán meghalni. a jobb fele pedig...az a jobb fél. mást se mond, minthogy bár minden szép megállna és örökre úgy maradna. hol ez erősebb bennem, hol az.
na most idejöttek nevetgélni, és sikítoznak, hogy elfogyott a cigi. nekem is jól esne. nem tudom, hogy rászoktam-e. nem tudok írni normálisan, hogy így dumálnak. olyan jó.
lassan már itt volna az ideje egy alvásnak, átálltam éjszakai üzemmódra.
