5 perc távlatából

szakítottunk, eljött ez a nap is. azért akármennyire is meglepő mégis várható volt. istenem annyira remélem, hogy ő jól van. én szakítottam vele. mert egyedül akartam lenni. kardot forgatni. és rajzolni. és a zen szerint élni. és ez a sok dolog valahogy vele nem menne. istenem. annyira szerettem őt. most úgy érzem, hogy soha többé nem fogok tudni szeretni, pedig hát a tapasztalat nem ezt mondatja velem. de most nem akarok járni senkivel. ha a madridi nagyherceg (van ilyen?!) jönne velem szembe is nemet mondanék. vagy akárki. fiú lány bárki. nem nem és nem. jajj de szerettem őt. életem első igazi nagy szerelme. olyan volt nekem, mint egy álom. az együttlétünk minden pillanatát élveztem. odabújni hozzá, ő meg átölelt a nagy karjaival és szelíden bámult. ő volt az első férfi. tőle tudom, hogy milyen a férfi. a szex varázslatos volt, mindig odafigyelt rám, és az élvezettől elgyengülve énis igyekeztem odafigyelni rá. napokra bezárkóztunk és olyan nem létezett eső, hó, napsütés. nem volt világ. csak mi ketten. a sötét szobácskában. fenn a galérián. főztem neki, imádtam őt, mindent megtettem volna érte. ő mutatta meg nekem milyen az, hogy szeretni, milyen ha engem szeretnek. oh istenem, az ölelése, az illata, a mindene. mindenem, mindenem ő volt ebben a 9 hónapban. az életem, a szerelmem, a gyerekem, az apám, a férjem, a legjobb barátom, a legjobb barátnőm. apa, papamaci, cica, cicc, édeske. ez mind ő volt. ő egyedül. senki más. és senki más nem lesz soha. senki nem lesz a világon aki őt helyettesíthetné. örökké emlékezni akarok rá. örökké szeretni akarom az emlékét. örökké imádni fogom azt a nyarat, és ezt a 9 hónapot. szerettelek. nagyon.
viszlát mészi