csak itt ülök, mondhatni meghatódottan. furcsa arcot vághatok. leírta a történetünket, a megismerkedésünk napjától az első csókig. nem több, mint fél oldal...mégis olyan hosszan merengve olvastam végig. hiszen 5 évről van szó.
és lassacskán plusz egy év. mióta együtt vagyunk.
túléltük azt a szakaszt, amit másnál feladtam volna. ahogy ő fogalmazott : mejavult minden.
tegnap beszéltem tündivel. mesélt unokatestvéréről meg a pasijáról akik x (kb 5) éve vannak együtt, én meg eltátottam a szám: micsodaaaaaa? elkezdett nevetni. hát igen. én csak ne tátogassam a szám. simán meg lesz az egy év, sőt még sokkal több is. ezt nem én mondtam, hanem tündi. én meg ilyenkor elégedetten lecsukom a szemem, mint egy jóllakott óvodás elmosolyodom bárgyún, és arra gondolok milyenek lesznek a gyerekek.
hazajött...véééééééééééééééééégre.
elgondolkoztam, mások voltunk amikor nekiidnultunk ennek az egésznek, és most milyen emberek lettünk. így 8 hónap után. röhöghetne nagyanyám rajtam, aki jövőre ünnepli a aranylakodalmat nagyapámmal. szegény katinagyanyám...hogy utálja nagyapámat, az meg hogy szereti őt. aranyosak. nagyon.
8 hónap, az semmi. elment, mint a délelőttök. mégis olyan volt ez visszagondolva, mint egy örökkévalóság.
